A munkahelyem minden évben szervez walking challenge-et: tavaly napi 5000 lépést vállaltam be. (A kihívás amúgy elég jól egybeesett a Nicoline okosóra-ajándékával.) Akkor kiderült, hogy nekem az 5000 lépés úgy általában nem valami nagy szám: minden nap gyalog megyek a munkahelyemre, ezzel az 5000 lépés meg is van. Az már akkor feltűnt, hogy hétvégén egy kicsit tudatosabban kell mozogni: ezzel a kihívással nem fér össze, hogy az ember ellustulja vagy csak a lakásban tölti a vasárnapot.

Idén feljebb tettem a lécet, és bevállaltam a napi tízezret. Általában ez sem valami nagy kunszt: a munkahelyem azóta egy kicsit messzebb költözött, 2600 lépésnyire; ha teszek egy kis kerülőt, meg jó sokat mászkálok a háztömb hosszúságú irodaházunkban, hétfőtől péntekig nem is nagyon kell ezzel foglalkoznom. Szombatonként piacra járok, ha van aznapra valami minimális extra rohangálni való, akkor szintén nem kell sétálnivalót keresgélnem. Az igazi kihívást nekem ugyanazok jelentik, mint a Galaxis Útikalauz Boweric Wowbaggerének: a vasárnap délutánok. A vasárnap az, amikor leginkább erőt vesz a bennem rejtőző, és leginkább csak étkezésekkor észrevehető Boa constrictor, és legszívesebben csak feküdnék egész nap egy infralámpa alatt. Na, ez az, ami nem játszik, ha walking challenge van, fel kell kelni és el kell mászni valahová. Szerencsére ebben a hónapban már csak egy ilyen vasárnap van.

Egyelőre elég jól haladok, a vasárnapok kivételével tényleg elég kevés nap volt, amikor kifejezetten rá kellett húznom, hogy kijöjjön a kvóta, átlagban pedig eddig 12808 lépésnél járok. Felvettem az ebédszünetbeli séta szokását — rögtön az első olyan nap után, amikor a házunk előtt állva vettem észre, hogy csak 8000 lépésnél járok aznap. Így aztán 11-13 ezer lépés majdnem minden nap kijön; persze az átlag olyan értelemben nem számít, hogy a vállalt minimumot minden nap teljesíteni kell.

Kíváncsi vagyok, mennyi jött volna ki akkor, amikor még tangóztam.