Nagyon örültem, hogy Veronikának tetszett ez a szakácskönyv, nekem ugyanis annak idején valódi szemléletváltást hozott az életemben.

Ha máshonnan nem, az amerikai filmekből rá lehet érezni, hogy az amerikai konyha valószínűleg nem csak hamburgerből, fánkból és pizzából áll — mégis, ha társaságban elmesélem, hogy ezt főzök a leggyakrabban, általában pont erre kérdeznék rá. Holott nyilván minden adott nekik az izgalmas és sokszínű konyhához: egy hatalmas ország, óriási kulturális és földrajzi diverzitással, hagyományokkal. Az egész ország bevándorlókból áll, nyilván mindenki hozta otthonról a hazait, ami aztán összeolvadt a helyi szemlélettel és specialitásokkal. (Remekül lehet szórakozni, ha megnézzük, mit is főznek manapság gulash vagy chicken paprikash néven odaát.) Szóval kíváncsi voltam, és autentikus forrásból szerettem volna tájékozódni, ezért megkértem az amerikában sűrűn megforduló édesanyámat, hozzon már nekem egy igazi amerikai szakácskönyvet. Ez a könyv kívül-belül amerikai, de nyilván az is fontos, hogy egy nagyon autentikus és alapos kutatómunkán alapuló könyvről beszélünk, ami egy különösen gazdag keresztmetszetét nyújta az amerikai konyhának.

Nekem ez volt az a kiindulópont, amivel el tudtam rugaszkodni a magyar konyha nekem túlságosan is szimplifikált szemléletétől. Rácsodálkozni arra, hogy mennyire komplex is lehet egy fasírt, hogy a chili az nem feltétlenül darált hús + bab olyan élmény volt, ami után már nagyon nehéz lenne visszatérni a tradicionális magyar konyha egyeduralmához.

Nyilván rengeteg mindent megfőztem már ebből a könyvből, több bombabiztos, vendég-lenyűgöző tippem van — Veronikáéknak amúgy 99%, hogy szójás-ananászos-fokhagymás páclében húst sütöttem az össztangós vacsorán –, de a havi challenge kedvéért olyan ételeket választottam, amiket még soha nem próbáltam ki.

Ez a harcsarecept is ilyen. Ez az egyszerű kaják közé tartozik, tulajdonképpen rántott halfiléről beszélünk, csak éppen a szokott rántás helyett simán csak fűszeres kukoricadarába kell forgatni és úgy kisütni a halat. Az amerikaiak amúgy egyáltalán nem követik az előzetes halbesózás magyar rituáléját, ami nekem meglepően bejött: így a finom, natúr halízt nagyon jól ellenpontozza a markánsan kukoricás, pikáns panír.

A recept szerint simán lime gerezdekkel kellene enni, de nekem mindig szükségem van köretre, szóval főztem hozzá egy kis barna rizst. A halra csorgatott, kesernyés-savanyú limelé viszont tökéletesen kerekíti le az ízeket.