Bordeux — mélyebb árnyalatok

Trychydts | | | 2018., szeptember 30., 22:54 | | | Kategóriák: , ,

Nincs jobb annál, mint amikor egy barátságos helyi mutatja be a várost, amit nagyon szeret. William, az önkéntes idegenvezetőnk is elég sokkal járult hozzá, hogy a múltkorinál most már egy kicsit barátságosabban tekintek a városra. Mi több: néhány helyet is felírtam, ahová mindenképpen visszamegyek majd fényképezni egy kicsit.

Nekem eddig nem esett le, hogy Bordeuax fejlődésének fázisai ennyire jól láthatóak a ma használatos utcákon. A nagy körutak például rendszerint ott épültek, ahol korábban városfal volt, de a különböző falak nyomai is megvannak még itt-ott (ezektől én menetendszerűen dobtam el az agyam, de amikor olyan házakat láthattunk amelyek régen a falba voltak beépítve, már szinte elsírtam magam a meghatottságtól). Mivel a várost nem nagyon bombázták a második világháborúban, ezért rengeteg régi ház áll is még, mi több, egész utcák maradtak meg középkori állapotukban. Még ennél is jobban szerettem a hetvenes évek futurisztikusnak gondolt stílusában épült lakótelepet — amikor az asszony kedden lelép borászkodni, az első utam biztosan oda vezet majd.

Ugyancsak Williamnak köszönhetjük, hogy végre, végre ihattam kifejezetten finom kávét Franciaországban. Most, hogy már több helyen is mintát vettünk, nem mondanám éppen, hogy kifejezett kuriózumszámba megy az ilyesmi — de még egészen kedves és normális helyeken is szemrebbenés nélkül szolgálnak fel valami szomorú, mosogatólének is rossz ízű löttyöt kávé helyett. (Magántanács: ne fancyskedjetek, ha kávéznátok. Kérjetek eszpresszót, hozzá külön tejjel. A Jadin Public kávézójában felszörpölt cappuchinóról a mai napig nem tudtunk egybehangzó ítéletet hozni Nicoline-nal, hogy kotymolt tejhabbal vagy szöttyedt tejszínhabbal szolgálták-e fel.)

Teljesen magánfelfedezés volt viszont a régi főposta épületében berendezett közösségi tér — imádtam, pedig igazán semmi különös, csak lendületes funkcionalitás és egy csipetnyi modern atmoszféra. (Félig iható kávéval, és szuper vizespalackokkal — amit nem tudok nem imádni itt, hogy teljesen természetesen szolgálják fel, teljesen ingyen, az üvegbe (néha használt borosüvegbe) öntött, jéghideg csapvizet.)

A piac is nagyon megfogott a St. Michele téren, ahová ma kávézni mentünk vissza (adok rá egy kegyelemnégyest): kár, hogy Bordeaux legrégebbi piaca csak szombatonként, ideiglenesen hívódik életre. Ma este már csak fiatalok gördeszkázgattak itt — mi több, az is kiderült, hogy a harangtorony aljában egy kosárlabdapalánkot is installált a városvezetés. Egy két hetes háztartást nem lehet erre bazírozni, de ha idesodorna valamilyen céges assignment szele, biztosan gyakran megfordulnék itt, mert rengeteg gyönyörű árut láttam. Többek között mentát, hatalmas kötegekben, mert ennek a negyednek a nemzeti itala a mentatea.