#Vercsorbcooking-Try féle nagy szakácskönyvteszt: Jamie’s Italy/Csirke vadász módra

Trychydts | | | 2018., augusztus 17., 15:52 | | |

Kivételesen a magyar nevet használom a recepthez — F. Nagy Angélának szeretnék ezzel emléket állítani. Aki egy zseni volt — ezt eddig is tudtam, de amióta szembe jött ez a recept, már azt is tudom, mekkora. A család szakácskönyvéből a csirke vadász módra volt az egyik baromfirecept, amit megfőztem, azóta is a véremben van, Szicíliában is ezt főztem a feleségemnek (marhaszegyből). Úgyhogy amikor szembe jött velem az autentikus olasz változat, nagyot ugrott a szívem: végre megtudhatok egy-két műhelytitkot, hogyan is zajlott a nemzetközi receptek magyarosítása a hetvenes-nyolcvanas években.

Nos, sem olajbogyó, sem a szószban szétfőzendő nyers szardínia nem volt akkoriban az ABC-ben, szóval ezeknek a kihagyása teljesen jogos. Az F. Nagy Angéla-féle szósz viszont így sem lesz ízetlen: részben a hagymás alap, részben az arányaiban sokkal több vörösbor miatt. Plusz a magyar verzió nem sütőben, lefedett edényben fejeződik be, hanem végig nyílt lángon, fedetlenül készül, amitől a szósz sokkal sűrűbb lesz, ami persze újabb pont az ízek intenzitása felé. Összességében nekem a szocialista verzió nagyon bejön — az olasz változat, bár kagylótésztával ettük, egyértelműen sokkal levesebb lett, szerteágazóbb, de semmivel sem csábítóbb ízvilággal.

Ahogy csinálgattam, ismét megtapasztalhattam, mivel tud engem Jamie igazán felbosszantani: egyszerűnek próbál bonyolult vagy legalábbis macerás dolgokat beállítani. Ezzel a recepttel egyértelműen sok a pepecselés, de folyó szöveggel írt szóáradatból ez valahogy nem derül ki azonnal. A hús előzetes hőkezelésére ebben az esetben például szerintem az égvilágon semmi szükség nincsen, csak az időt viszi (azért persze megcsináltam). Azt értem, mivel lesz jobb a sütő a nyílt lángnál, de egy ennyire leves cuccnál messze nem olyan ütős a különbség.

Végezetül a szardíniáról. Korábban már hallottam, hogy az olaszok előszeretettel fűszerezik a szószt szétfőzött szardíniával, én meg kissé féltem a végeredménytől. Nem teljesen alaptalanul; bár a végeredményt nevezhetem kellemesnek is, aki azt gondolja, büntetlenül oldhat fel három kis darab halat az ebédjében, az csalódni fog. Masszív, határozott jelenléte van a szardíniának a szószban, de egyáltalán nem azt a vadító, szenvedélyes érzetet lobbantja fel az emberben, mint egy jól megcsinált bazsalikomos paradicsomszósz.