Ki gondolta volna, hogy Vordernbergnek történelme is van.

Nicoline szúrta ki, hogy a szállásunk mögött van egy öreg, terméskő ház — amin aztán felfedeztük az emléktáblát is. Sokkal később tudtuk meg, mi is az a Radwerks, amire minden egyes táblán hivatkoznak. Szó szerint kerékgyárat jelent, de egyes épületek leírása, a különleges, a helyre jellemző magas kohók nekem inkább vasgyártásra utaltak. Aztán kiderült, hogy ez a hely annyiban különleges, hogy egyes gyártási fázisokhoz vízkerekeket használtak — az egész falun átfolyik egy elég gyors folyású patak, aminek az energiája nyilván remekül kihasználható volt. Fura volt, hogy a németül amúgy folyékonyan beszélő feleségem csak silabizálni tudja a táblákat — úgy látszik, a vasgyártással kapcsolatos szókincse sürgősen frissítésre szorul.

Amúgy a gyártást itt a húszas években fejezték itt be — ehhez képest nagyon jól nyomon követhető, hol, mit csináltak, melyik épület milyen célokat szolgált — noha a többségük ma már nem látogatható, magánház vagy önkormányzati épület. Így is elég erős atmoszférája van a helynek, bár furcsa elképzelni, hogy ebben a csendes, tiszta levegőjű faluban, ami ma kb. 100%-ban a turizmusból él, valamikor az ipar volt az első számú jövedelemforrás és tele volt faszénfüsttel a levegő.

Egy játszótér mellett padokon leültünk kicsit, és végre megtaníthattam a feleségemet ékartézni. Én sem játszottam még soha, de már nagyon régen szerettem volna. Az ékarté egy kétszemélyes kártyajáték, pont megfelelő ötvözete a stratégiai és a szerencsejátékoknak és elég gyorsan pörög is. a feleségem gyorsan ráérzett a dologra, mert elég fölényes győzelmet aratott öreg férje felett.

Este pizzát sütöttem, kedvenc, és nagyon megbízható amerikai receptem szerint, osztrák hozzávalókkal. Így is frankón bevált.