Forliban ugye én voltam a cég csodamadara, mutogattak is minden vacsoránál, hogy íme, itt van a srác, aki sétál a munkába. Az amerikaiak elragadtatását itt meg tudtam érteni, elégre számukra nyilván már maga az volt az egzotikum, hogy Itáliában nem autópályán kell munkába járniuk — de a magyar kollégák is úgy néztek rám, mint egy különösen színpompás tollas békára. Pedig hat kilométer az egész — oké, ki kellett hagynom a szállodai reggelit, ha időben be akartam érni, de azért ez még nem akkora hőstett.

Még amikor legelőször voltam, fotózgattam is kicsinyt út közben — még a régebbi gépemmel kattintott képek voltak ezek, különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Az egyik képet, mivel maga a nagy Google könyörgött érte, nagy kegyesen fel is töltöttem a szóban forgó templom lokációja mellé.

Na most ez a teljesen jelentéktelen, odavetettem elkattintott pillanatkép talán az egyik legnézettebb képem lett — valakik nagyon zabálják, mert már ezer megtekintés fölött jár. És fogalmam sincs, melyik lehet az a közönség, amelyiknek pont erre a fotóra van szüksége. A templom Forli mezőgazdasági és ipari területeinek a határán áll. Maga Forli sem hiszem, hogy az a település, amit az emberek komolyan fontolgatnak, amikor az észak-olaszországi útjukat tervezik, de ha valaki mégis odatéved, aligha akar kilométereket autózni egy kápolnánál is alig nagyobb templom kedvéért. Gondolom, a helyiek tisztában vannak vele, hogy hogy néz ki a templomuk. Mégis, év eleje óta folyamatosan, egyenletesen növekszik a nézettsége.

Lehet, hogy van, amihez én már tényleg öreg vagyok.