Szép nagy kockákra vágom a padlizsánt: ennek a szósznak elengedhetetlen komponense ez, egyben maradt, harapható, de mégis vajpuhán lágy falatokban. Az egyik dolog, amit megtanultam tavaly a főzésről, hogy az olajos elősütés csodákat tud művelni a kajával. A masszív hőkezelés hatására kéreg képződik a kaja felszínén — legyen az hal vagy padlizsán — plusz a főzés maga tulajdonképpen be is fejeződik. Így a cucc sokkal ellenállóbb lesz a szétfőzéssel szemben: nem esik szét mondjuk a paradicsomszószban, de az ízek egy jó részét azért beengedi.

Tavalyelőtt ez még nem volt annyira világos, csak jegyzeteltem reszkető kezekkel a szicíliai főzőtanfolyamon. Akkor még nem tudtam, hogy a szicíliai konyha integráns része lesz az életemnek, de a NYT Cooking sem volt még olyan otthonos nekem. Nászúton voltam imádott feleségemmel, esténként egy fekete noteszba írogattunk-rajzolgattunk egy fehér tollal, és lubickoltunk az élet olaszos élvezetében.

Szépen lassan felforrósodik az olaj a serpenyőben. Igazából mindig mosolyognom kell, ha kezembe veszem ezt az edényt: bazi vastag fala van, a tűzhellyel érintkező része pedig kifejezetten valami high-tech, rétegzett izé — apámtól kaptuk pár évvel ezelőtt. Talán karácsony volt, elővonszolt egy kartondobozt, alig volt nagyobb, mint egy kisebb IKEA-s fiókos szekrény lapra-szerelve csomagolva, aztán közölte, hogy válogassunk. Vett egy háromszáznégy darabos edényszettet egy arabtól (?) egy parkolóban — pontosabban nem egyet vett, hanem kettőt, de persze tudja, hogy nem tudjuk elrakni az egészet, szóval válogassunk nyugodtan. Ezt a serpenyőt is onnan válogattam, azóta is imádom, olajforrósításra például tökéletes. Olyan vastag az alja, hogy abban garantáltan nem kap oda semmi, kiválóan lehet mosogatni, meg egyébként is egy kellemesen masszív darab. A nagyarab szicíliai asszonyság trükkjét követve belemártok egy kis darab padlizsánt az olajba — már zsizseg, szóval elkezdem beleszórni a kockákat. Ők persze nem serpenyőt használtak, hanem egy bazi nagy fazekat, és nem tűzhelyet, hanem egy gázzsámolyt vagy mit — de hát most csak két főre főzök, szóval jó lesz ez is.

Meglepetés: a padlizsán szivacsként szippantja fel az olajat. Ilyenkor azért megnyugszom, hogy még főzni is kell, mielőtt kész lesz. Két menetben kész is van minden, szűrőkanállal szedegetem a padlizsánt egy konyhai törlővel bélelt, zöld műanyag tálba. Ez az edény a tökéletes kontraszt a serpenyőhöz képest: ócskább darabot nehéz elképzelni, tartása is alig van, elég kopottka is már, mégis szeretem. Annak idején, amikor beköltöztem feleségem körpanorámás panelkuckójába, ez volt az első edény, amivel otthonos viszonyba kerültem. Még ma is, ha kézbe veszem, eszembe jut, amikor a már erősen sötétedő konyhában éppen ezt a kacatot mosogatom, és az ócska, szétesés szélén álló music centerből szól a Gombóc — az meg az első olyan szám volt, ami a feleségemen keresztül jutott el hozzám. Azóta meg már pénzt is adtam Anna and the Barbies albumért, mi több, lemezbemutató koncerten is voltam.

Most jön a paradicsom. Összeöntök egy fél literes, üveges, natúr, magyar levet a feleségem által a lakásba hurcolt, dobozos, betegesen homogén trutymóval: most már tudok annyira olaszul, hogy tudjam, azt próbálják elhitetni velem, hogy ez eredeti olasz paradicsompüré. Aha, aha, meg egy zsák tévémaci. Két gerezd fokhagyma.

Horvát só, egyenesen a nini sóbányából. Kétszer kellett elmennünk Ninbe, hogy egyszer észrevegyük, hogy sómúzeum és sóbolt is van ebben a kis római kori romokkal teli exkirályvárosban — feleségem sós csokija fél óra alatt kocsonyásra olvadt az irgalmatlan forróságban az utastérben. A sómúzeum után kedvenc strandunkra mentünk, egy vörösfenyőkkel teli tengerpartra — piknikeztünk az árnyékban és Gyűrűk Urát olvastam a feleségemnek.

Bors, a szintén az apámtól kapott motoros-világítós borsszóróból.

Ha valami döbbenetes az olasz szószokban, hogy alig kell beléjük valami. Ez például zöldfűszerek nélkül készül, még bazsalikom sem kell bele. A paradicsomszószba beleszórjuk az elősütött padlizsánt és jól összefőzzük. De nem szét.

Feltesszük a vizet forrni, mire hazajön az asszony a tésztával, már csak azt kell a forró vízbe szórni, öt perc múlva leszűrni, és már vethetjük is életünk párja elé a vacsorát.