Elkerített Város

Már a harmadik kötetet toljuk a Gyűrűk Urából Nicoline-nel.

Felolvasni egy könyvet azért egészen más érzés, mint elolvasni, és nem csak azért, mert ha az ember mondjuk már huszadszorra olvas valamit, már egészen kevés lelkiismeret-furdalással ugorja át a neki nem olyan kedves részeket — én ezt most nyilván nem tehetem meg (a Helm-szurdokban játszódó résznél azért átadtam a könyvet Nicoline-nek). Az ember például felszínre tárja saját interpretációját, ami több szempontból is lehet kihívás. Egyrészt egy elég személyes dolog, másrészt vannak dolgok, amik már elég szépen kikristályosodva megvan a fejemben, de előadni nem tudom. Az a rész például, amikor Théoden és Ghân-buri-Ghân egyezkednek, egy olyan jelent, amelyet tisztán látok és hallok, ha olvasom; előadnom viszont csak sokkal haloványabbul sikerült. Denethor az egyik kedvenc szereplőm, de nagyon ritkán sikerült felnőnöm hozzá. (Talán az utolsó jelenete lett a legjobban, amikor öngyilkos lesz.)

Néha meg simán csak elfáradok az olvasásban. Így a végére már elég jól érzem, hogy mik azok a fejezetek, amelyek jobban egybetartoznak, melyek azok, amelyek után lelkiismeret-furdalás nélkül lehet egy kis szünetet tartani. Ez viszont azzal jár, hogy már ki van száradva a torkom vagy simán csak belealszom azokba a részekbe, amiket amúgy már nagyon vártam és/vagy amiről azt gondolom, hogy fel kéne olvasni.

Egy másodlagos stresszforrás, hogy folyamatosan ott motoszkál a fejemben, mi lesz, ha Nicoline megnézi a filmet — ami azért benne van a pakliban, mert Juci például imádja. Na most szerintem a film mint önmagában való alkotás egyszerűen csak rossz, de mint adaptáció, az európai kultúra ellen elkövetett, lekiismeretlen szörnytett. Ha valaki szereti a látványos kalandfilmeket, akkor tényleg szépen meg van csinálva, csak éppen a sprituális lényeg hiányzik belőle. Peter Jacksonnak szemlátomást olyan egyszerű tények sem jutottak el az agyáig, hogy sok szereplő mennyire öreg, és hogy ezzel mennyi minden összeegyeztethetetlen. Pörgetni akarta a dolgokat és mesterséges konfliktusokat akart gerjeszteni; ez pedig sokszor okoz jelentős károkat annak ellenére is, hogy a betű szerinti cselekmény keveset változik. Szóval rengeteg a fóbiám a filmmel kapcsolatban, aminek egy mellékhatása, hogy sokat igyekszem magyarázni, hogy melyik résznek mi a “helyes” értelmezése.

Most már az utolsó könyv jön a hatból; sok dolog van még, amire nagyon kíváncsi vagyok, Nicoline hogyan fogja fogadni. Azt azért, ha lehet, senki ne árulja el neki előre, hogy a sofőr a gyilkos.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2017/11/hatodik-konyv/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site