Hegyen nem, de völgyön át

Trychydts | | | 2017., november 05., 23:49 | | |

Szentendrén az izbégi leágazásnál kell átszállni Püskökszentlászló felé. Csakhogy abban az irányban két megállóra is ki van írva ugyanez, a két megálló egymással átellenes irányban található, az egyik feltűnő helyen, a másik elrejtve egy mellékutcában. Utóbbit nem is találtuk meg, csak miután elszalasztottuk a buszunkat, utána elbumliztunk az autóbusz-állomásig, felszálltunk a következő járatra, és visszafelé megláttuk, hol kellett volna felszállnunk. Öt perc múlva viszont ez a busz is lerohadt, mentesítő járatot kellett hívnunk, szóval, mire elindultunk a piros jelzésen vissza Visegrádba, már nagyon imádtam a Volánbuszt.

A gigantikus expedíció tényleg pontosan ugyanolyan lightos volt, mint amilyennek gondoltam, gyakorlatilag sík terepen masíroztunk végig. Unalmas viszont nem volt a túra, egy kis patakon kellett nagyon sokszor átkelni, hol köveken, hol ágakon, hol keresztbe fekvő fatörzseken.

Nicoline már jó előre kinézte nekünk az Öregmalom éttermet —  ez egy pisztrángozó, ahol a kalandvágyóbbak előzetesen maguk foghatják ki az ebédrevalót a vendéglő saját halastavában — mi nem voltunk ilyenek. Nekünk amúgy már csak a vendéglő teraszán jutott hely, de a kiszolgálás szerencsére villámgyors volt és kedves, a hal és a sültkrumpli pedig nagyon finom.

Kávénkat már Visegrádon fogyasztottuk a kedvenc cukrászdánkban, és Nicoline-nek még egy kis szundikálásra és zuhanyzásra is jutott ideje a masszázsa előtt. Aztán — jó napja volt — engem is le tudott csalogatni a wellness-részlegbe, úgyhogy viszonylag későn mentünk le vacsorázni. Ezen az estén teszteltük a félpanziót; ez is jó volt, de a személyzet már nagyon ment volna haza, így a végét egy kicsit sietősre vettük.

A reggeli viszont mindenféle szempontból nagyon rendben volt. Szerintem jövünk még ide, annál is inkább, hogy valahogy tényleg élveztem a szaunázást és a forró vizes medencét.

Gyűrűk Urával is szépen haladtunk, már csak két fejezet van hátra a második kötetből. Nicoline nagyon élvezi a Gollam-imitációmat, és én is nagyon élvezem ezeket a részeket. Nicoline kitűzte célul, hogy lehetőleg még karácsony előtt végezzünk a regénnyel, ha így haladunk, ezzel nem lesz gond.