Vettünk egy új dolgozószobát az IKEA-ban. (Mellékszál: ha az ember gondosan előkészített bevásárlólistával megy, és a raktárnál kommandózik be az árusítótérbe, IKEA-zni baromi zen dolog. Szépen összeválogattam mindent, felpakoltam a kocsira, egy követőrakéta célirányosságával becéloztam a dobozosztályt, kiválasztottam az előírt típusú tárolóeszközt, majd sértetlenül tértem vissza a raktár funkcionális csöndjébe — talán most először voltam úgy itt, hogy nem egy merő ideggörcs voltam a vásárlás végére.)

Nem volt más hátra, szerelni kellett. Múltkor bringaszerelés közben megnéztem a Mátrix második részét: persze nem is annyira néztem, mint inkább hallgattam a dvd-t. Mivel azonban kb. harmincszor láttam, simán tudtam, épp mi történik. Ez adta az ihletet, és az Alex polcos asztal összeszereléséhez benyomtam a Szárnyas Fejvadászt. Ez ugye egy brutális vizualitásásról (is) híres film, de mivel itt már az ötvenet is ütötte annak idején a megtekintések száma, így is elég volt hallgatnom: mondjuk csak egy-két másodpercre néztem fel, hogy elkapjam a kedvenc snittjeimet. Továbbra is egy gyönyörű film, és az újranézés meggyőzött arról, hogy teljesen felesleges a folytatásra vesztegetnem az időmet.

Aztán az Ördög Pradát visel volt soron, itt kicsit sajnáltam, hogy csak a hangot hallgatom, mert több nagyon szépen megkomponált, klipszerű jelenet van benne — ha az ember ezt nem nézi, csak a zenét hallja. Mindegy, azért így sem volt rossz. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal az összeszerelés is egy kellemes, laza, meditatív tevékenységgé változott: egy fiókos szekrényt például hibapont nélkül sikerült összehegesztenem.

Még van pár fiókos betét, majd kipróbálom, mire jutok a West Winggel.