Pár hónapja, hogy rendbe raktam a fűszereinket, és a mai vendégeskedés alkalmával — édesapámékat láttuk vendégül paradicsomlevesre, egy kis grillezett lazacra, grillezett, vinegrette-es répával, krumplipürével és basmati rizzsel — ismét megtapasztaltam, hogy isteni érzés, hogy tudom, mi hol van. Régebben beértem azzal, hogy bizonyos dolgok be vannak üvegezve, a zacskózott dolgok meg egy ősöreg műanyag kosárban hányódnak, de aztán elegem lett abból, hogy semmit nem találok, amire szükségem lenne, bizonyos dologkról meg is feldekezem, másokból meg újabb és újabb adagokat halmozok fel.
- Első lépésként felszámoltam a zacskókat. Üvegezni kezdtem: szerencsére elég sok kis méretű üveg volt itthon.
- A sütéshez használatos dolgok (instant élesztő, sütőpor, vaníliás cukor stb.) természetesen maradhattak zacskóban.
- Minden üveget megcímkéztem.
- Elrendeztem az üvegeket és a megmaradt a szekrényben: ehhez kisebb tárolóedényeket is használtam, ha úgy hatékonyabban lehetett csoportosítani. A gyakran használt dolgok kerültek jól felhasználható helyre, a kurkuma, a szegfűbors meg ezek az évente egyszer-kétszer használatos dolgok meg a felsőbb régiókba.
- És most jön az egyik lefontosabb: a szekrényajtóra, mindegyik polc magasságába leltárt készítettem. Ha valami elfogy akkor azt,
- Lehúzom a listáról vagy
- legkésőbb a következő piacozáskor pótlom.
Aminek külön örültem, hogy előkerültek olyan, ajándékba kapott fűszerek és keverékek, amiket persze teljesen elfelejtettem, és mivel ezek elég speciális dolgok voltak, nyilván nem is nagyon kerestem őket. Ezek között volt olyan is, amit mostanra már fel is használtam.
De a lényeg, hogy mostantól nem kell többet dühödten koszlott, gyűrött zacskók között matatnom, ha nem sót vagy borsot akarok tenni a kajába.