Trychydts Shakshukázója

Trychydts | | | 2017., szeptember 26., 23:49 | | |

Nem szeretek főzni. Azt azért nem mondanám, hogy utálok: kábé úgy vagyok vele, mint a mosogatással. Sokkal jobban szeretek például palacsintát enni egy nyugágyban a félárnyékban, és algit sem ráztam le még azzal Dark Souls közben, hogy bocsi, de most már tuti kiázott a cserépedény, szóval rohanok mosogatni. De azért ha ráhangolódom a dologra, ha nem hagyom, hogy valami elterelje a figyelmemet, akkor berakom az Utas és Holdvilágot Nicoline faborítású rádiójába és valahogy eltelik az idő, amíg ellögybölöm a dolgokat.

Amikor először főztem Shakshukháth (a fene vigye ezt a rengeteg h-t, mindig a Google-ből nézem ki, hol van és hol nincs), akkor sem voltam oda a házimunka gondolatáért, de Nicoline éppen házon kívül volt, kicsit amúgy is oda voltam kenődve, szóval rezignáltam magam és felraktam a fazekat Szerb Antal mellé a tűzhelyre. Nemrég fejtegettem valakinek egy indiai curry kapcsán, hogy én alapvetően azokat az ételeket szeretem viselem el, ahol a főzés egy szépen lassan emelkedő folyamat. Elkezd az ember valamit, folyamatosan hozzátesz dolgokat és szépen lassan összefő a késztermék. Ha ilyeneket olvasok: szedjük ki lapáttal tegyük félre szűrjük át az olajat lassú tűzön melengetjük majd visszakeverjük bele a fűszereket kivesszük megvárjuk amíg szobahőmérsékletű lesz és csak olyankor használjuk fel, mindig rámjön a frász. Egy fokkal kevésbé, de azért még a stresszfaktorok közé tartozik az „amíg a bölény gerince megpuhul, addig készítsük elő a denevrészószt” jellegű fordulatok. Ha nem készülök el, akkor mi lesz?

Na, a Hshahshukhahaha nem ilyen, az ártatlanul kezdődik és ártatlanul is fejeződik be, az ember felteszi a hagymát meg a paprikát aztán vagy fűszert tesz még bele vagy további hozzávalókat, aztán tojásokat üt rá és mehet a sütőbe. Finom, rafinált de mégis nagyon komfortos kaja ez, Veronika lágyan bársonyos, csontmelengetően erős, gyümölcsösen aromás cayenne paprikája fantasztikusan érvényesült benne, az adagom elfogyasztása után már egész békésen tudtam nekilátni a feleségmentes estémnek. Aki a Bárónővel állított fel, első körben szigorúan csak egy kis éjszakai villámlátogatásra, de aztán elkezdtek szimatolni, és úgy döntöttek, talán az lesz a legjobb, ha szépen elfogyasztják a maradékot ott helyben.

Nicoline persze nem állja meg az ilyesmit kommentár és Facebookos hírverés nélkül, kiderült, hogy Daridáéknak is kedvence ez a kaja, mi több, Judy mindig ezt eszik a humuszbárban, szóval ismét produkálnom kellett magam. Siettem haza a munkából, de ez a kaja tényleg olyan meditatív módszerekkel készül, hogy mire elkészült, már vasárnap délutáni házigazdává olvadtam vissza. Átütő sikert arattam ismét, a hat adagosnak reklámozott adagot mindenféle bizonytalankodás nélkül tüntettük el a föld színéről.

Mi több, Judy még a lépcsőházban is erről énekelt, a földet nem is érintette, csak a kezével kapaszkodott a korlátba.