Elkerített Város

Meeting with Gonzalez

Trychydts ||| 2017., szeptember 11., 22:47

Carl speciális melót kapott, hirtelen New Yorkba kellett utaznia, két hét is beletelik, mire visszatér. Jules-t hasba szúrták az éjjel, két hét lesz, mire lábra áll nekem. Pattel, nem volt gond, ő igazi profi, simán megértette, mit várok tőle, talán ha húsz percet töltöttünk el a reptér melleti kis dinerben és azalatt még egy véres steaket is elfogyasztott a kontómra. Keshma esküdözött égre-földre, hogy most nem jön neki közbe semmi, aztán csak Jack csak egy üzenetet csúsztatott oda nekem szó nélkül a hideg márványlapon: a nője után kell szaladgálnia, aki kábé hatszázhetvendszer rajta ki a szűrét, de hétfőn, legkésőbb kedden megkeres. Mindegy, most nem rághatom magam ezeken a baromságon, Gonzalezre kell koncentrálnom. Hatalmas mexikói, állítólag remekül érti a dolgát, ha majd megkezdődik a tánc, de most csak támasztja nekem a bárpultot, hajnali kettőkor, vágni lehet a füstöt kettőnk között, és bámul rám némán és értelmesen, mint egy letaglózott bivaly, az összeesése előtti utolsó másodpercben.

Érzem, hogy kábé semmit nem értett abból, amiről tíz perce pofázok neki.

— Érted, amit elmondtam? — kérdezem tőle, remélve a lehetetlen.

Bólint némán és és felhajtja a tequiláját. Intek Jacknek, érkezik a folytatás — Gonzalezről lehet tudni, hogy néha csak úgy elszakad nála a cérna, ha esetleg így alakulna, nagyon nem akarom, hogy józan legyen.

— Jól van, akkor most mondd el a saját szavaiddal.

— Azt akarod, hogy üssem le az őrt — irgalmatlan lassan morzsolja a szavakat. Fejével kiint az utcára, a kirakaton keresztül látszódik is a raktárépület tömbje, a sötétben világít a bejáratnál álló őrbódé kis ablaka. Aztán figyeljek, hogy senki nem menjen utánatok. Érzem leheletén a chilit, még így is könnybe lábad a szemem a paprikától, amit ez a drabál mexikói magába töm, majd látom, hogy karjai megfeszülnek, és ellöki magát a pulttól. Döbbenten nézem: ez hülyébb, mint gondoltam. Most azonnal indulni akar.

Megragadom a karját.

— Ide figyelj, Gonzalez — bámulok kancsal pofájába — most nem azt beszéljük meg, hogy most mit kell csinálnod, hanem hogy két hét múlva mit fogsz csinálni. Mert azt szeretném, ha értenéd, te zápult agyú hústorony, és nem mennél vissza a határra lopott marhákat terelgetni, ha szükségünk van rád.

Érzem, ahol elernyed a karja és visszahanyatlik a bárpultra. Hihetetlen, Kirk szerintem vagy a bolondját járatta velem, vagy szó szerint értelmezte, hogy igazi, első osztályú izomra van szükségem. Majd egyszer elmagyarázom neki, hogy lehet valaki hét láb magas és kétszázötven font merő erő, én olyan melókban utazom, ahol rohadtul nem mindegy, hogy az illető most mázolja szét az őr pofáját vagy csak két hét múlva.

Intek Jacknek, az újabb dupla tekilát tol a mexikói elé. Gyorsan felmérem a továbbiakat, merő időpazarlás lenne ezt a hústornyot bármilyen további részletbe beavatni. Igazából szeretem, ha a csapat képben van, nyitott vagyok az ötletekre is, de szerintem már csak emberbaráti szeretetből is kivételt kell tennem. Szerintem valahogy majd boldogulunk az ő ötletei nélkül is. A részét meg így is, úgyis megkapja, és amúgy sem az eszéért fogjuk fizetni.

— Legyél itt két hét múlva, oké? — legalább egy lomha bólintáshoz ragaszkodom, szóval másfél perc is beletelik, mire kilökhetem az üvegezett, fém bejáratot, és kimehetek, a mocskos, olajszagú esőbe.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2017/09/meeting-with-gonzalez/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site