Elkerített Város

Rejtő Jenő: Csontbrigád (előadja: Mácsai Pál)

Trychydts ||| 2017., január 17., 23:52
Kategóriák: ,

Csontbrigád elég különös helyet foglal el a rejtői életműben. Miközben telivér ponyva a javából, a cselekmény és a szereplők is meglehetősen széles és lendületes ecsetvonásokkal vannak felvázolva, az emberi szenvedés, szemben más művekkel — például a Három testőr Afrikábana Menni vagy meghalni vagy Az előretolt helyőrség — itt nem csupán egy borzongató háttér a tényleges, humoros cselekmény előtt. Bár a jellegzetes, rejtői jellemkomikum a Csontbrigád lapjain is ott van, ennél sokkal nagyobb hangsúlyt kap a regény központi, morális kérdése: mit kezd magával az ember a teljes kilátástalanság, reménytelenség és elképzelhetetlen mértékű szenvedés közepette.

Rejtőnek ez a regénye áll a legközelebb a szépirodalomhoz. Persze nem a benne ábrázolt szenvedés miatt — sokkal inkább arról lehet szó, hogy a szerzőnek volt szüksége egy nehezebb témára ahhoz, hogy ne sodorja magával szokásos rutinja, a pergő cselekmény, a vicces helyzetek és a sablonos karakterek mulatságos interakciója. Valóban, a szereplők itt talán kevésbé sablonosak, kevésbé fontos, hogy a cselekmény folyamatosan haladjon előre, ezért bonyolultabb helyzetekben is megismerhetjük a szereplőket, egymáshoz való viszonyukat — de azért ez még mindig ponyva. Az őrmesterek itt is kegyetlenek, a tisztek jellemesek és hazafiak, helyén van a szokásos, egyszerű gondolkodású, bumfordi, de tisztességes, alacsony beosztásban levő figura, a főhős pedig egy kívül-belül edzett acél figura, jelleme és fizikuma egyaránt kikezdhetetlen.

Pont azért, mert ez azért nem a szerző szokásos stílusa, a Csontbrigád az átlag Rejtő-olvasónak sokkal nehezebben fogyasztható, mint a többi mű. Az ember a mulatságos, abszurd és groteszk  helyzet után (a kivégzésére váró katona mindenféle bonyolult okoknál fogva “kimenőt kap” a börtönből utolsó napjára, ő pedig hányaveti könnyedséggel elmulatja az időt, majd taxival visszatér a börtönbe) várja a hasonlóan könnyed folytatást. Ehelyett egy isten háta mögötti büntetőtábor (ami azért nem egy reális hely, hanem nyilvánvalóan egy ponyva helyszíne) poklába kerülünk, ahová az őrök, a parancsnok és a tisztek is is büntetésből kerülnek. Másodlagos főhősünk, Sirone kapitány, egy kifinomult úriember, akit Rómából, a menyasszonya mellől rendeltek határozatlan ideig ebbe a földi pokolba megrohadni, nem az a szereplő, akivel könnyű azonosulni vagy aki magától értetődően kínálná a vidám jeleneteket. És innentől kezdve végigvonul a deprimáltság az egész regényen — még a befejezés sem mentes némi mélabútól.

A ponyvás és a szépirodalmi megoldások keveredése lehet az oka annak, hogy ennek a műnek annyira jól áll a hangoskönyv formátum. Interpretációra szorul. És Mácsai Pál valódi élettel tölti meg a történetet. Kikerekíti a szereplőket — az ő elfúló, lihegő hanghordozásával megértjük ki is és pontosan hol is tart a kapitány, jobban átérezzük a rejtélyes Csontbrigád kálváriáját, a többi tiszt helyzetét. Mácsai mindenkivel kapcsolatban erősen állást foglal, mint színész: többször olvastam a könyvet, de ebben az előadásmódban olyan volt, mintha Rejtőnek valamilyen eddig ismeretlen művével találkoztam volna.

Így, ebben a formában letehetetlen lesz a könyv. És még kísértetiesebb lesz belegondolnunk, a munkatábor víziója mennyire kísérteties előrevetítése a munkaszolgálatba vezényelt író méltatlan halálának.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2017/01/rejto-jeno-csontbrigad-eloadja-macsai-pal/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site