Évértékelés, 2016.

Trychydts | | | 2016., december 31., 23:59 | | |

Elég mozgalmas év volt.

Kezdjük ott, hogy összeházasodtunk Nicoline-nel. Nem akarok szerénytelennek látszani, de azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy ez volt a Tökéletes Esküvő: eleve három hétig tartott, a polgári szertartás után volt egy remek ebéd barátokkal, utána jött csak két fő esemény. A budapestit a barátaink szervezeték nekünk: Juci mindent leszervezett, Balu tartotta a beszédet, amitől konkrétan majdnem elsírtam magam, János hozta a kaját, amivel mindenkit sikerült telibe találni, a barátaink DJ-skedtek. Én magam táncórát tartottam és megtáncoltattam olyanokat is (beleértve az unokaöcsémet), akik életükben először tangóztak. A feleségem nekem köszönhetően a tökéletes menyasszonyi ruhában lépett porondra, a beszédemben pont azt mondtam el, amit szerettem volna és mindenki nevetett azon, amit viccesnek szántam. Három tortából kettőt én sütöttem, a harmadikat a feleségem — mindegyik remekül sikerült, és sokkal jobb volt így, sem egyeztetni, sem várakozni nem kellett. A helyszín szintén tökéletes volt, illett is hozzánk és mivel az első évad elején foglaltunk, elég jutányos áron jutottunk hozzá. Utána tartottunk egy szuper családi banzájt is Dunaszentpálon, tökéletes halászlével és hidegtálakkal egy családias kis panzióban — és csak ekkor ért véget a fesztivál.

Az esküvőt megelőzte még egy tökéletes legénybúcsú, amiért csak azért nem írok többet, mert arról amúgy is készül már a bejegyzésem.

Életem nagy élményei közé ugyancsak bekerült a szicíliai nászutam. Voltam az Etna oldalában, bejártunk ódon hangulatú városokat, jókat ettünk és részt vettünk egy isteni főzőtanfolyamon. Innentől kezdve hivatalosan is tudok olaszt főzni, a jóval korábban kapott tésztagép pedig bensőséges barátommá vált idehaza. Szicíliai szakácskönyvet is hoztunk, az amerikai mellé így a szicíliai konyhát is felvehetem a specialitásaim közé.

Feleségem a fentieknél alighanem kisebb örömmel konstatálta, de tény, hogy ebben az évben algi megfertőzött a Dark Souls-szal, amivel egészen elképesztő mennyiségű időt voltam képes tölteni. Úgyhogy a Deus Ex, a Baldur’s Gate és a Morrowind mellett most már erről a játékról is elmondhatom, hogy egyszerűen a székhez szögezett. Nem akarok nagyon sokat írni róla, annyit azért érdemes tudni, hogy elhozott egy csomó olyan élményt, amire azóta vágyom, hogy először elindítottam a Wolfensteint édesanyám szürkeárnyalatos monitorú laptopján.

Tavaly karácsonyra kultúrát ajándékoztam a feleségemnek, ami elég jó katalizátorként működött. Rengeteget voltunk színházban: elsöprően intenzív kedvenc élmény a Bernhardi-ügy volt az Örkényben, egy rendkívül elegáns darab, parádés szereposztásban. Kapcsolatunk során először voltunk komolyzenei koncerten és végre bupapoztunk is egyet (két sétán is!). Elolvastuk együtt az Amerikai Isteneket, ami hatalmas siker nekem — ez az egyik olyan könyv, amelyik megváltoztatta az életem, így elmondhatom, hogy a feleségem már kettő is ismer ezek közül (a másik, még jóval korábban, A Pendragon legenda volt.) Jóval több, mint egy éves itt-tartózkodás után, de végül sikerült elmennünk egy jazz-koncertre az utcában levő jazz-klubban.

Új könyvet, ami nem szakkönyv volt, sajnos nagyon keveset olvastam — cserében viszont New York Times előfizető lettem. Szász Béla: Minden kényszer nélküljét azért elolvastam, meg egy-két darabot, amit megnéztem. A Szász Béla könyvről nem fogok írni, de aki szeretné megtudni, hogyan működött az AVH, mondjuk a Rajk-per alatt és nem fél megdermedni a borzalomtól, az olvassa el. Nem nagyon lehet ezt sem összefoglalni, sem megkritizálni.

Munkát váltottam, aztán, nem sokkal az év vége előtt, felmondtam. Utóbbi elég fájdalmas és kellemetlen döntés volt, de sajnos kénytelen voltam rájönni arra, hogy akkora multinacionális atka vagyok már, hogy nem csak, hogy be tudok illeszkedni egy céges kultúrába, de vannak olyan céges kultúrák, amelyeket jobban szeretek, mint másokat. A supply chain is egy olyan szerelemnek bizonyult, amelyet végül nem vagyok képes otthagyni, úgyhogy jövő ilyenkor remélhetőleg sokkal többet fogok tudni az EDI-ról, mint egy évvel ezelőtt gondoltam volna. Vicces, amikor otthagytam az NXP-t, még arról sóhajtoztam a főnökömnek, hogy egy ilyen váltás után aligha lesz nekem visszatérési lehetőségem a supply chainbe, most pedig lám, ismét itt vagyok. Szerencsére továbbra sem kell majd túl sokat vesződnöm az ingázással: fél metrómegállóval dolgozom majd messzebb.

2016-ot feljegyezhetjük úgy is, mint az évet, amikor kinőttem a Star Warsból — a hetedik rész után a feleségem nem hitte ugyan el előzetesen, de az Rouge One-t nem csak, hogy nem is láttam, de utána sem olvastam igazán. Lucas eladta a Disney-nek, aki elkezdte azt a saját képre formálni, innentől kezdve gyerekkorom nagy, modern mitológiája átváltozott nekem egy műanyag marhasággá, ami köszi szépen, de nem érdekel. Hamarosan nem fogom tudni az új, ikonikus szereplők neveit sem, és a gyerekem már rajtam is csak röhögni fog. Más szóval: öregszem.

Természetesen idén is rengeteget tangóztam. Két maratonon is voltam, a nyarat viszont tanulással tölöttem, és Czidor Kati megtanította nekem, mi az, vérrel, verejtékkel és könnyekkel szenvedni meg az eredményekért. Fesztiválon nem voltam, flashmobon igen, és a kora őszömet is inkább esküvőkön töltöttem, mint a táncparketten, viszont felléphettem a karácsonyi tangóbálon. Amikor anno azt olvastam, hogy három év, mire az ember “semi-competent” lesz a tangóban, azt gondoltam, ezt az időszakot azért némi cselezéssel le lehet rövidíteni valahogy: nos, nem lehet, nekem legalábbis nem sikerült.

Társasági életünk szervezésébe megpróbáltunk egy kicsit több energiát önteni és tényleg volt nálunk elég sok vendégség (én még többet szeretnék), illetve mi is voltunk máshol szép számmal. Fiatalékkal kis jóindulattal havonta összejövünk; remélem, ezt jövőre is sikerül majd összehozni. Megtartottam életem utolsó névnapi buliját, az utolsó szülinapi bulim pedig elmaradt. Mivel idén volt életem első igazi munkahelyi váltása, teszteltem, mennyire vagyok képes szakmai alapon szerveződő kapcsolatokat fenntartani: egyelőre mondjuk olyan hetven százalékos hatékonysággal, de mint minden vásár, ez is kettőn áll.

Az idei Szilveszter immáron harmadszor, megint az A38-on töltjük, Random Trip koncerten. Olyan vacsit eszünk, amin fiatalabb éveimben csak röhögtem volna.