Második főzésem Olaszországban, de ez a trükkösebb a kettő közül. Fantasztikusan sikerült, tökéletesen bevált minden hozzávaló, pedig nem mondanám, hogy gourmet helyeken vásároltuk: kisebbik részük az ablakunk alatt nyílt piacról, a nagyobbik része pedig a helyi Conadból származik. A recept amúgy nem full az én agyszüleményem, az alapját egy egy menyecskefejes F. Nagy Angéla recept (csirke vadász módra) képezi, de azért csavartam én is rajta egyet-kettőt.

A hagymát felszeletelem, a fokhagymát a „Pizza” szóval áttört, lapos, hajlított nyelű kés lapjával megzúzom. Vajon finoman megfonnyasztom, majd ráteszem a piacon vásárolt gyönyörű, lágy, lapos borjúszegyszeleteket, és mindkét oldalán megpirítom. Zamatos, frissen darált fehér borssal fűszerezem, öntök alá egy kis Syrah vörösbort az óvárosbeli borboltból. A feleségünk által megpucolt, conados gombát szeletekre vágom és hozzáadom a húshoz. Feleségünk tiltakozása ellenére megvásárolt friss, babérlevelet adunk a keverékhez és lassú tűzön pároljuk. Amikor már majdnem kész, 100%-os, illatos paradicsomszósszal öntjük fel, és friss, morzsolt bazsalikomlevelekkel fűszerezzük. Tíz percig forraljuk, közben kifőzzük a friss metélt tésztát. A főzéshez használt vörösborral tálaljuk.

A mai napot amúgy az eső határozta meg. Szakadt, amikor felébredtünk, kicsit be is áztunk — amikor elállt, kiszaladtunk vásárolni, aztán a déltájban újrainduló eső hangjára szundítottunk együtt ebéd után. Megvártuk, amíg eláll, a szünetben nézegettük egy kicsit az óvárost, Ortigiát — nem voltunk elég óvatosak, így csuromra ázva értünk haza. Esőhangra főztem, a gázláng szárította meg a pólómat és melengette át a csontjaimat.

Szerencsére elég jó lakásunk van, világos, lakályos, remek kilátással, így nem olyan rossz itt ragadni egy kicsit.

Holnap papírmúzeum, ami jó is, mert hamarosan betelik az offline bloggolásra használt kreatív noteszunk.