Amikor CAPM lettem, megfogadtam, hogy nem csak azért váltom ki a PMI-tagságot, hogy olcsóbban kapjam meg a kézikönyvet meg kevesebb legyen a vizsgadíjam, hanem majd jól kihasználom az egyéb előnyöket is. Részt is vettem már egy-két egészen érdekes webinaron, és most is, amikor megkaptam az értesítést a scheduling konferenciáról, úgy éreztem, éppen itt az alkalom egy kis további fejtágításra.

Ilyenkor persze jól jön, hogy kötetlen munkaidőben dolgozik az ember, kettőkor leléptem, fél háromkor pedig már be is regisztráltam a nappalimban berendezett regisztrációs pultnál, majd egy kávéval a kezemben laza networkingbe kezdtem a másik résztvevővel, Benyussal. Virtuális konferenciáról volt szó ugyanis, ahol nem kelt feltűnést, ha kiszalad teát főzni a keynote speech közepette és a szünetben lehet zöldfűszeres báránygerincet ebédelni (a Nicoline Catering ugyanis ezt a menüt biztosította számomra).

A bullshit-mutató ugyanakkor szerintem nem érte el a konferenciák szintjét. Az én szememben egy konferencia a pénz- és időpcsékolás egy különösen fancy formája, ahol jó drágán hallgathatjuk meg, amit már úgyis tudunk, miközben okos arccal bólogatunk. Ez a konferencia valójában inkább egy nyolcórás webinarsorozat volt, egészen menő szakértőkkel, a szokásos fej- és látókörtágító jelleggel.

A projektmenedzsmentben én éppen azt szeretem, hogy nem annyira a formalizált ismereteken van a hangsúly — a jó metodológia persze alap, de a tapasztalat, a stratégiai érzék és a megfelelő mentalitás erre nagyon is szervesen kell, hogy ráépüljön. Így persze egyik előadás sem tudott varázspálcát adni a kezembe, de azért volt min elgondolkodnom. (Ha igazi projektmenedzser-blogger lennék, akkor most menőznék mindenféle szakkifejezésekkel, hogy miről tanultam pontosan, ha pedig még igazibb lennék, akkor az eddigieket egyszerűen kihagytam volna, saját tudásként feltüntetve azt, amit másfél órája hallottam először — ennél egyelőre nagyobb az önmérsékletem.)

Ahhoz képest, hogy mondjuk az eddigi munkahelyeimen mennyit tudtunk szívni a kapcsolódással (halló, halló, nem hallak, nem halltszol, most hallasz? én nem hallak, elment a kép, elment a hang, se kép, se hang, na jó, inkább tárcsázzunk be telefonról), ehhez képest itt most hibátlanul ment le minden, semmiféle technikai gond nem volt, pedig jó sok résztvevő hallgatta élőben az előadásokat. A prezentációkat pedig rögtön le is lehetett tölteni, mi több, korlátozás nélkül lehetett HD felbontású PMI-reklámokat nézni a szünetben.

Érdekes volt majdnem egy munkanapot úgy szakmai dolgokkal tölteni, hogy az egészet én finanszíroztam saját magamnak, miközben az adott szakma éppen nem is tartozik nagyon szervesen ahhoz, amit most csinálok — de remélem, jól jön majd ez nekem egyszer. Még ötezer óra tapasztalatot kell összekaparnom, és már indulhatok is a PMP-fokozatért.