Nem kezdődött valami sikeresen a nagy blogolós fogadalmam betartása, de igazság szerint erre az első két hónapban valamilyen szinten számítottam is. Teljesen beszippantott az új munkám betanulása, talán valahogy múlt héten kezdett lassan tisztulni a köd az agyamról. Jövő héten már tangó órákat is lefixáltam magamnak, de a legédesebb érzés mégis az volt, amikor múlt héten pénteken négy órakor lekapcsoltam a számítógépet és azzal a boldog tudattal tántorogtam ki a februári délutánba, hogy a hétre tulajdonképpen kész vagyok végeztem.

Tegnap jöttem haza Bécsből — sikerült megint olyan munkát szereznem, ahol bárhová utazom, garantált, hogy nem kell romantikus, köves utcákon mászkálnom, nem kell felfedeznem sehol sem a belvárost, viszont továbbra is mozoghatok jó sok indusztriális környezetben, rutinszerűen lépkedve be a „Staff only” feliratú ajtókon. Fogadkoztam pedig, hogy a szabadidőmben majd körülnézek egy kicsit, de aztán a szabadidőmet végül alvásra fordítottam, másnap pedig arra, hogy keressek egy vonatot, amelyik hamarabb hazahoz. Szerencsére a vonat nem repülő, ha van rajta hely, mindenféle kekeckedés nélkül fel lehet rá szállni.

Kíváncsi vagyok, mikor jön el az, amikor nem az NXP-s azonosítómmal és a régi jelszavammal, hanem az itteni belépési kódjaimmal kezdek majd el belépni a laptopomra. Van, hogy második-harmadik alkalomra jövök csak rá, hogy nem elgépeltem, hanem egy másik cégnél dolgozom.

Új és jól bejáratott kedvenc kajahelyem viszont már van: levest eszem melegszendviccsel. Nem gondoltam, hogy ennyire be fog nekem jönni ez a levesező, de olyankor is tökéletes megoldás, amikor alig van időm, és olyankor is, amikor van bőven — ilyenkor van, hogy kiviszem a cuccot a parkban és ott piknikezek egy sort. Néha csatlakozom a kollégáimhoz ebédre, ilyenkor a világ legrosszabb kínaiájába: úgy veszem, ilyenkor egyúttal a gyengeségeimért is megbűnhődöm. Nehéz megmondani, mi a rossz, a hagymával terhelt, ízetlen húsféleségek vagy a hideg, ragacsos, túlfőzött, állott rizs, de tényleg elég kegyetlen. Kólával próbálom elnyomni az ízét, rendszerint elég kevés sikerrel.

A munkába gyalog járok, ezt is elég jól megszoktam. Olyannyira, hogy amikor hétvégén a piacra mentem, ami ugyanabba az irányba esik, a húsospult előtt állva azt vettem észre, hogy velem van a céges laptopom.