Szilveszteri mulatságok

Trychydts | | | 2016., január 01., 19:45 | | |

Sose voltam az a partiállat, úgyhogy nekem a „nagy buli” leginkább olyan alkalmakat jelent, amikor eszméletlenségig szerepjátékoztuk magunkat egy kulcsos házban vagy (nyilván nem szilveszterkor) órákon keresztül tangóztam folyamatosan. A tegnapi nap sem annyira a gőzkieresztésről szólt, de viszont egész nap a szilvesztert ünnepeltük, ami azért elég jó volt.

Az idei ünnepi időszakot eléggé meghatározta, hogy az átlagosnál jóval több időt töltöttünk a fitnesszteremben: ráadásul most nem is meggyőződésből vagy azért, mert erőt vett rajtam a lelkiismeret-furdalás, hanem mert egyszerűen muszáj volt mozognom. Úgyhogy az év utolsó napján is elmentünk edzeni egyet, aminek köszönhetően jól meg is éheztünk.

Ebédelni Juciékkal ebédeltünk a Hold utcai piac gasztroteraszán: először nem gyengén rosszul lettem a tömegtől, de aztán végül ügyes teamworkkel, fél óra sorban állással megoldottuk a feladatot és még leülni is le tudtunk. Úgyhogy az év utolsó ebédje nekem egy adag szalontüdő volt házi kenyérrel, egy vas serpenyő alján felszolgálva, illetve Nicoline fél négyzetméter alapterületű rántott húsának a maradéka.

Szilveszterkor, amikor csak Magyarországon van, én mindig szeretek koccintani egyet édesanyámmal — így délután hozzá is felugrottunk egy kétdecis pezsgővel, meg elvittük neki kölcsönbe a Dixitet, hogy elvigye a saját bulijába.

Futás+kiadós ebéd+alkohol — aligha kell nagy fantázia, mi ennek a következménye — majd legurult a fejünk az álmosságtól. Nicoline bátor lélek volt, ő le mert feküdni aludni, én főztem magamnak egy dupla presszót négyszeres adag tejjel és játszogattam a Witcherrel, bízva a már többször bizonyított koffein-adrenalin koktél áldásos hatásában. Ami nem is maradt el, 21:20-ra odaértünk a 21:15-ös asztalfoglalásunkra az A38 hajóra. Nem is baj, hogy ennyire siettünk, mert már így is mi voltunk az utolsók.

Már legutóbb is rettenetesen élveztem az A38 szilvesztert — az A38 ugye egy hajó, és mint ahogy egyszer megtudtam, Magyarországon a hajókra vonatkozó szabályok eszeveszett szigorúak. Nincs tehát olyan, hogy szilveszterkor több embert engednek be a maximumnál — ami azt jelenti, hogy vannak ugyan annyian, hogy meglegyen a tömeghangulat a koncerten, de annyian már nincsenek, hogy 5 percnél többet kelljen sorban állnom a rumomért. (Persze a tételes szabályozás valószínűleg nem így van paraméterezve.)

Vacsorázni most vacsoráztam szilveszteri buliban életemben először, tök jó is volt, meg rengeteget beszélgettünk, tulajdonképpen tökéletes ráhangolódás volt a bulira. Tomi szabadúszó marketinges, rengeteg izgalmas története volt — igazából eddig nem is sejtettem, hogy a boltban kapható italok milyen aprólékos tervezőmunkával készülnek. El is mesélt (elejétől a végéig) egy végül aztán nem bevált projektet; kipletykáltunk mindenkit, aki nem volt ott, aztán hipp-hopp, már 23:30 volt. Szerváltunk egy üveg pezsgőt, aztán lekocogtunk a koncerthelyszínre, éjfélre pont ki tudtam nyitni az üveget. Koccintottunk, aztán belemerültünk a koncertbe még három óra hosszat (addig tartott). Közben eszembe jutott, milyen jó is volt régen rendszeresen random trip koncertre járni — megint átjárt a már régen is megtapasztalt zen-életérzés ettől a tökéletes improvizációáradattól.

Sajnos a hátam továbbra sem bírja az órákig tartó álldogálást, úgyhogy végül azt sem bántam, amikor vége lett a zenének és hazamentek a legények. Mi is pont elcsíptünk egy négyeshatost, a Nyugatinál leszálltunk egy megváltó gyrosra, aztán Nicoline felszállított két, egymást követő buszra, hogy ez tuti a Jászaira meg, hogy aztán a Váci úton leszállhassunk, hogy jajj, mégse és rohanhassunk vissza a Nyugati elé. A második ilyen alkalommal a villamos is elment, úgyhogy végül gyalog vonszoltuk el magunkat hazáig, közben elkékült ajkakkal imádkoztunk, hogy ne most dobja fel a pacskert a kaputelefon. Végül sikeresen bejutottunk, négykor már ágyban is voltunk.

Talán még hozzám képest is józan és szolid szilveszter volt ez, de mégis nagyon jól éreztem magam. Azt hiszem, nincs csalhatatlanabb jele annak, hogy tényleg öregszem.