Nekem minden létező médiumon ez a kedvenc Star Wars folytatásom. Ha hihetünk a Wikipedia cikknek, ha a Star Wars nem lett volna brutális kasszasiker, akkor valójában ez a regény lett volna egy low-budget folytatás alapja. Ma már persze nem része a Star Wars kánonnak, a sikernek köszönhetően nem egy mocsárban játszódott a folytatás, hanem három különböző bolygón szerteszórva, epikus, harsogó szimfóniák közepette.

Én személy szerint sajnálom, hogy nem inkább valami ilyesmi felé indult el a sorozat: ez egy telivér, izgalmas történet, Luke és Leia valódi, plasztikus karakterekké válnak, két tapasztalt háborús veteránná, akik éppen egy emberméretű, de azért valódi jelentőséggel bíró küldetésben járnak. Leia nem lesz Luke testvére, mint egy brazil szappanoperában, hanem Luke viszonzatlan szerelme marad, korhatáron belüli, de azért kézzelfogható szexuális feszültséggel. Luke egy valódi lovag, a szó középkori értelmében is, aki rendületlenül védelmezi szíve választottját. Darth Vader — a negyedik rész eredeti koncepcióját követve — nem Luke apja, nem egy sötét hős, hanem egy brutális, kegyetlen, de azért döbbenetesen hatékony zsarnok, egy igazi ősellenség, aki megállíthatatlanul tör előre a végső összecsapásig. Darth Vader után pedig nem a császár a következő szint a gonoszok hierarchiájában; a regény értelmezésében Moff Tarkin például Vader felettese volt.

Han Solo, de pláne a Millenium Falcon meg ugye sehol, a Birodalom pedig nem húsz, hanem már több mint negyven éve fojtogatja a Galaxist. A diktatúra megtöréséhez pedig nem egy újabb Halálcsillag felrobbantásán keresztül vezet az út, hanem egy hosszú és gyötrelmes, politikai intrikáktól sem mentes lázadáson keresztül, ami komoly áldozatokkal is járhat. Érdekes módon az endori csata egy halovány előképe is előkerül: nem ewokokkal, hanem szürke pihével borított, gránitkemény humanoidokkal és nem egy fenyőerdőben, hanem a föld alatt.

Maga a világ, ahol a történet játszódik is kompakt, jól befogadható, mégis dögösen részletgazdag. Már itt is megjelenik az ősi kulturális emlékek és a modern technológia keveredése, ami aztán rengeteg folytatásban előkerül. Bizarr idegen lények, izgalmas szörnyek, remek helyszínek, amelyek önmagukban is komoly kihívást jelentenek a szereplőknek. Luke viszonya az erőhöz is jóval kiegyenlítettebb, mint bármelyik más epizódban: szüksége van rá, újra meg újra használja is, de ezen folyamatosan dolgoznia kell, küzdenie az elért eredményekért.

Ehhez kapcsolódik a Meghatározó Mellékszereplő, Halla alakja is, aki egy kiválóan sikerült karakter. Az öreg sarlatán remekül viszi tovább Obi Wan Kenobi szerepét. Nem egy Jedi Mester, hanem egy formális képzésben soha nem részesült Erő-felhasználó, nem férfi, hanem nő, nem egy kiegyensúlyozott bölcs, hanem egy frusztrált, bizonytalan és mellőzött személyiség, mégis megadja Luke-nak azt a támaszt, amire annak szüksége van ahhoz, hogy tovább tudjon lépni és fejlődhessen.

Az már csak az én külön örömöm, hogy ezt a történetet én kizárólag az egyik kedvenc fordítóm, Gálvölgyi Judit fordításában ismerem, az ő nagyon választékos, nagyon hatásos és mégis hiteles fordításában. Persze R2D2 mér Artu Deto, C-3PO pedig Thripio, de ez már csak hozzátartozik a Star Wars hőskor patinájához.