Jól kezdődik

Trychydts | | | 2016., január 06., 0:58 | | |

Bár eddig mindent élvezek, ami eddig az évkezdésemhez kapcsolódik, türelmetlenül várom már, hogy minden megszokott legyen végre. Fél hétkor kelek, reggelizek, hogy csúcsformában és kellően bemelegedett aggyal érkezzek a munkahelyemre. Sétálva is odaérek simán húsz perc alatt — ha majd elolvad a hó, persze biciklivel fogok járni, addig regisztráltatom magam a hiper biciklitárolóhoz. Egy épületben dolgozom a fogorvosommal, mi több, Nicoline fogorvosával is, így munka után a rendelőben olvasgatva várom meg és együtt sétálunk haza.

Végre ebédelhetek a kedvenc piacomon és kávézhatok munka után a kedvenc kávézómban. Kolbászt tolok mustárral és ice tea-vel, lattét szippantok utána, majd sétálok vissza — öt percig csúszkál a hó a talpam alatt és már bent is vagyok az irodában.

Amikor kinézek az ablakon, persze még minden nagyon más. Nyilván jó sok időbe fog telni, mire képes leszek nem úgy kibámulni az ablakon, mintha csak vendégségbe jöttem vagy külföldre költöztem volna. Kicsit arra emlékeztet a dolog, amikor a szüleim először vittek iskolába — édesanyám nyugtatgatott, hogy ez nem lesz olyan nehéz, tanulunk egy kicsit, szünet lesz, tanulunk egy kicsit, aztán megint szünet, tanulunk, szünet, tanulunk, aztán már jöhetek is haza. Mégis nagyon furcsa volt az órási belmagasságú folyosókon látni a hatalmas termeket, érezni az új illatokat, amelyek később persze teljesen megszokottak lettek — mindent keresnem kellett, mivel már akkor is a tértévesztés adományával éltem, persze jó sokszor el is tévedtem, mire úgy egyszer csak helyére zökkentek a dolgok, amire élből vágtam, mikor, melyik lépcsőházat kell használnom, hol a kijárat az udvarra és hol van a vécé. Néha még ma is álmodom ezzel a hatalmas épülettel, érdekesen megsokszorozott, ide-oda csavart változatában.

Annyi plusz különbség azért itt van, hogy az iskolában már az első nap azt csináltam, amiért odakerültem, most pedig egyelőre csak a helyet foglalom és a szén-dioxidot fogyasztom.