Elkerített Város

Jack and Jill tangóverseny, 2015

Trychydts ||| 2015., december 30., 0:35
Kategóriák: ,

A harmadik szám után valami mérhetetlen megkönnyebbüléssel, zennel és boldogsággal eltelve néztem körül. Úgy érzetem magam, mint egymillió dollár. Azzal az elhatározással jöttem el a 2015-ös Jack and Jill tangóversenyre, hogy tévesztés, rángatás, zavaróan sok ismétlés nélkül fogom végigtáncolni mind a három számot, úgy, hogy közben a partnereimnek is megadom a lehetőséget az érvényesülésre. Gabival hónapok óta készültünk erre a napra, ismeretlen számokra táncoltam, kifejezetten fókuszáltunk a változatosságra és a vezetési technikákra — nem gondoltam, hogy döntős leszek, nem is lettem, de azt sem éreztem, hogy nem lennék odavaló. Így kevesebb, mint két évvel lábamban azt gondolom, ennyi volt a maximum.

Minden benne volt ebben a versenyben, amit imádok a tangóban. A szavak nélküli párbeszéd varázslata, a zene közös, csak a szám idejéig létező műalkotással formálása, a másikra való odafigyelés lehetősége, az alkalom, hogy megmutathassam magam valaki másnak, nagyon intim módon és egy másik szinten mégis biztonságos távolságot tartva. Három számot táncoltam összesen, mégis majdnem mindent bele tudtam tenni, amit az elmúlt egy évben tanultam: Fausto zseniális vezetési technikáját az El Sabor fesztiválról, a Tango y Almában tanult egyszerű de mégis nagyon elegáns mozdulatokat és persze azt a rengeteg technikai apróságot, amit Gabitól szedtem össze. Tudtam valsot táncolni nagyon közeli tartásban, tudtam érdemben is interpretálni a gyors, pattogós éneket közben, tudtam díszítéseket vezetni, stabil tudtam maradni gancho közben és nem engedtem el a giróimat: csupa olyasmi, ami tavasszal-nyáron még csak az elsajátítani való listáján szerepelt. (Ettől persze most hosszabb a listám, mint valaha.)

Amikor hazaértem, abszolút úgy éreztem magam, mint a maratonom után: nem is annyira az volt a fontos, hogy menjek valahová táncolni, inkább azt éreztem, hogy megint megvan a cél, megvannak azok a dolgok, amikben fejlődni akarok, amin a következő kihívás előtt dolgoznom kell. Jó látni, hogy tényleg fejlődök, hogy nem csak azért örülhetek annak, hogy mellém sorsolnak egy olyan követőt, aki milongán minden egyes alkalommal visszautasított eddig, mert így végre táncolhatok egy kicsit vele is, hanem mert így megmutathatom, hogy nem az vagyok, akinek gondol és tudok neki is kellemes perceket okozni. (Amúgy a verseny mellett folyó milongán egy lány meg is jegyezte: sokkal jobb vagyok, mint ahogy emlékszik rám.)

A milongába amúgy, két hónap kihagyás után Nicoline is beszállt; úgy látszik, imponált neki, hogy egy győztessel táncolhat (mert annak ellenére annak éreztem magam, hogy nem kerültem be az első négybe), mert a fenomenális formáját hozta ő is.

Kicsit persze sajnálom, hogy a januárt új munkahelyen kezdem, így a tangótanulás az év első heteiben, a biztonság kedvéért kicsit háttérbe szorul majd. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ez az élmény még a márciusi maratonomig is simán kitart majd, így motivációból biztos nem lesz hiány a folytatáshoz, ha már tudni fogom, hol áll a fejem.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2015/12/jack-and-jill-tangoverseny-2015/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site