Elkerített Város

function I_am_duel (int incorrect_from, int incorrect_to)
{
int index=0;

while(index<=I_am_total)
{
dI_am_duel.SetOptionState(index, eOptionOff);
index++;
}

index=0;
while(I_am_correct[index]!=0)
{
dI_am_duel.SetOptionState(I_am_correct[index], eOptionOn);
index++;
}

index=incorrect_from;
while(incorrect_from<incorrect_to)
{
dI_am_duel.SetOptionState(index, eOptionOn);
index++;
}

I_am_empty();
}

Kőszívű ember fiai és babfőzelék

Trychydts ||| 2015., április 03., 18:01 |||
Kategóriák:

– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.

Pál úr tudni illik, hogy szakács is.

– Hát “görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.

– Az jó lehet – szólt a kapitány -, s mi főtt bele?

– “Angyalbakancs.”

– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?

Pál úr végigméri e szóra tetőtül talpig a kérdezőt.

– Hát ma megint itthon ebédelünk?

– Ha kapunk valamit, Pál úr.

– Meglészen – szól Pár úr, s hozzáfog a terítéshez, ami annyiból áll, hogy az asztalon levő kék virágos, veres abrosz megfordíttatik, hogy veres virágos, kék abrosz legyen belőle, azután rá egy fajansztányér lehelyeztetik – melléje tétetvén egy szarvasagancs nyelű étszer és egy antik ezüstkanál, miket Pál úr mind megtörülget elébb magában az abrosz szegletében. Kiegészíti egy ócska pezsgőspalack, persze friss kútvízzel tele.

A kapitány széket húz magának az asztal mellé, s kedélyesen helyet foglal rajta, sarkantyús lábait kétfelé elnyújtva.

Pál úr pedig két kezét hátratéve így szól hozzá:

– Már megint nincs egy vad garasunk sem, ugye?

– Bizony nincs ott, Pál úr – szólt Richárd, elkezdve a késsel, villával a tányérján a legújabb capfenstreichot dobolni.

– Pedig még ma reggel két aranyat találtam a lajblink zsebében.

Richárd lovag nevetve inte a kezével:

“Hol van az már!”

– Szép! – dörmögé a vén szolga, s azzal elkapta ura elől a vizes palackot, kiment vele. Valahonnan kerített bele bort. Mikor visszahozta, s letette eléje, folytatá a diskurzust:

– Bizonyosan bukétra ment valami szép lánynak! Vagy elsámpányereztük a cimborákkal? Szép!

Azalatt előkeresett a pohárszékből egy körülcsorba tálat.

Azután egész filozófiai rezignációval mondá:

– Különben én is ilyen voltam, mikor fiatal voltam.

Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal.

A “görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt “angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

 

— Jaj, de szépek vagytok! — nézegeti Nicoline a piacon vásárolt fejtett babot. — Nézd — mutatja nekem — itt egy kakukktojás! Valóban, ott egy szem sötétvörös szem a világos tarkababok között.

A babfőzeléket én mindig rántom, sohasem habarom; minél tovább ázik, annál nyugodtabban kezdek bele a főzésbe. Aztán amikor végre puha a bab, a pirospaprikás-fokhagymás, zsemleszínű rántást szépen lassan felhígítom a bab levével, amíg egy viszonylag híg massza nem lesz belőle. Utána belekeverem a főzővízbe és igyeszem mindent megtenni, hogy semmiképpen se legyen túl csomós. Vízből sem kell sok, elég, ha épp ellepi a babot.

Disznólábat azért nem főzök hozzá, a főzelékeket én leginkább üresen szeretem.

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site