Elkerített Város

Az üldözött (A Most Wanted Man), 2014

Trychydts ||| 2014., szeptember 28., 9:29
Kategóriák: ,

Kidolgozatlan szálai, elnagyolt karakterei és a realizmus teljes hiánya teszi még unalmasabbá ezt a teljesen érdektelen történetet. A képi világ legalább igényes, de újszerűnek semmiképpen sem mondható: melankolikus, visszafogott ábrázolása eléggé hasonlít mondjuk a Drive című filmére, csak ott funkciója és van és egy jó filmet illusztrálnak vele.

A trailer alapján sokkal többre lehetett számítani — feszült cselekményszálakra, érdekes morális dilemmákra és áramvonalasított akciósztárok helyett hús-vér karakterekre. Mivel Az üldözött John le Carré regénye alapján készült, nyilván senki nem várt túlzsúfolt akciójeleneteket vagy folyamatosan feszített tempójú cselekményt, de gondolhattuk, hogy ezt majd pótolja a felvetett problémákban való aprólékos elmélyülés vagy a szereplőkkel való azonosulás lehetősége. Egyikre sincs módunk.

Felbukkan egy fiatal, koszlott csecsen Hamburg utcáin. Mivel a neve felmerült egy terrortámadással kapcsolatban és egy négyfős, alulfinanszírozott, illegális (papíron nem is létező) terrorelhárító szuperteam fiatal tagja észnél van, ezért egy mobiltelefonnal készült fotó és néhány bejelentés alapján rögtön kiszúrja. Ha valaki igazán figyel, az tulajdonképpen itt leírhatja magában a filmet. Hamburg egy 1,7 milliós nagyváros — kikötője feltételezhetően hemzseg a “gyanús” alakoktól. Megjegyzem, szerencsétlen Issa Karpovban az égvilágon semmi gyanús nincsen, egy vasággyal ötven kilós, szakállas, szakadt, figura, aki suttogásnál hangosabban szinte soha nem beszél, már ha egyáltalán. Valaki mégis készít róla egy képet mobillal, ezt valahol rögzítik, ahol ez a teljesen elszigetelt fiatal kém kiszúrja, és főnökei kapásból érdemesnek tartják arra, hogy a nap huszonnégy órájában utána loholjanak. Ez a tökéletes senki valamiért a rivális, legális elhárításnak is iszonyú fontos lesz hirtelen. Az arrogáns, lihegve beszélő, vízilószerűre vett Bachmann (a féllegális csoport vezetője) mégis vállalja érte a súlyos hivatali konfrontációt, az amerikai nagykövetség csinos, ámde pengeéles elméjű szakértőjét bevonva sikeresen tartja vissza a teljes német nemzetbiztonsági gépezetet, csak hogy szabadon keresgélhesse Issát. Pedig az első pillanattól kezdve tudják, hogy az illető terrorista hátterére egy 24 órás, orosz stílusú kínvallatás az egyetlen bizonyíték.

Megindítják hát a hajtóvadászatot — mivel erőforrásaik nincsenek, ez leginkább olyan, mintha a szénakazalban hűtőmágnessel kellene megtalálnunk azt a bizonyos tűt. Szerencsére a mobiltelefon egy hajléktalan, krónikus és súlyos alkoholizmusal küzdő exkatonát is beazonosít, akit már gond nélkül megtalálnak Bachmann egyik törzshelyén, egy lepukkant lebujban. Miután sikeresen felemelik a fejét az asztalról, ott helyben megtudják tőle: Issa valamiért felbérelte, hogy “találja meg” neki egy helyi bank igazgatóját. Gyanús Watson, nagyon gyanús.

Kábé az első tíz percnél járunk. Ha itt kimerevíthetnénk a képet és mindent átgondolnánk, akkor már eleve tudhatnánk, hogy csak egy olcsó bűvésztrükkről lehet szó, semmi másról. Ha ilyen iszonyatos erőfeszítést kell tenni annak érdekében, hogy kém és kémvadász találkozzanak, akkor ott tulajdonképpen mindennel baj van vagy lesz — pusztán a szereplők történetbeli pozíciója erre predesztinálja őket. Ha szükség van erre a nevetséges hókuszpókuszra, akkor annak nyilván oka van — kis gyakorlattal előre meg lehetne jósolni az egész film végét.

A további cselekmény tulajdonképpen két szálon fut, néhány, még ezeknél is érdektelenebb mellékszállal. Bachmann megpróbálja elkapni Issát; Issa néhány muszlimmal a helyi szegénynegyedből és egy fiatal, tapasztalatlan, dacból aktivistásodó ügyvédnő segítségével pedig megpróbál valahogy elrejtőzni és új életet kezdeni. Némileg hátráltatja őket ebben, hogy semmiféle tervvel nem rendelkeznek, illetve a célt sem látják maguk előtt; ehhez képest dicséretes, hogy legalább néha futkosnak ide-oda, mint a mérgezett egér. Az első igazán elszalasztott lehetőség itt van. A félig csecsen, félig orosz, árva, elhagyatott, súlyos egzisztenciális és identitáskrízissel küszködő (viszont németül kiválóan beszélő) Issa alakja érdekes is lehetne, ha lehetőséget kapnánk arra, hogy legalább megpróbálhassunk azonosulni ezzel az első látásra tökéletesen antipatikus karakterrel. Akár valamiféle katarzis felé is eljuthatnánk — csak hát ehhez érdemi időt kellene töltenünk vele, meg kellene ismernünk úgy is, hogy nem épp zavaros dolgokat mond vagy egy papírrepülőt dobál. (Ennek a jelenetnek az eredeti, szándékolt értelmére még mindig nem jöttem rá. Mi visz rá egy felnőtt, alapjában véve azért mégiscsak értelmes embert arra, hogy vég nélkül ugyanazt a papírrepülőt dobálja egy egy méter távolságban levő vastag, műanyag fóliába? Néha még beszélgetés közben is?)

Menet közben persze kiderül, hogy Bachmann-nak azért csak megvan a saját, magasabb szintű, messzire vezető és valóban jelentős, nagybetűs, körmonfont, igazi mesterkémhez való Terve — kár hogy triviláis, némileg átlátszó és feltételezéseken alapszik, arról már nem is beszélve, hogy alapjában véve az égvilágon semmi köze nincs az egésznek Issa Karpovhoz. Ő csak azért van berángatva a képbe, hogy a Bachmann által álmatlan éjszakákon kigondolt tíz perces rendőrségi rutinakció (aminek körmönfontsági szintje megegyezik egy meglepetésszerű NAV-ellenőrzéssel a sarki éjjel-nappaliban) kitöltsön egy teljes filmet. Bachmannt és társait ez a nagy, magasztos terv próbálja érdekesebbé tenni, alapjában véve tökéletesen sikertelenül. A láncdohányos, masszív alkoholista Bachmann zsíros fejében végül nincsen sokkal több gógyi, mint amennyit első pillantásra kinéznénk belőle. Társai meg leginkább csak néznek. Egyikükről még kiderül valami érdekes, de ezért soha nem néztem volna meg a filmet.

Az üldözöttnek tulajdonképpen nincs is igazi tétje, ha mindent lecsupaszítjukk, elvesszük a felesleges sallangokat, kihúzzuk a vargabetűket, az üres, sablonos fenyegetőzéseket az ipari hulladéklerakónak ábrázolt Hamburg kevésbé szimpatikus külterületein, a szőke ügyvédnő szerencsétlenkedéseit saját biciklijével, akkor tulajdonképpen az marad, hogy egy magas rangú katona és egy félig bukott tucatkém azon vitatkozik, ki hallgasson ki először egy gyanúsítottat, és hogy melyikőjük mellé álljon a CIA. Ilyesmin meg nem szoktuk csuklóig rágni a körmünket.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2014/09/az-uldozott-wanted-man-2014/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site