Gyerekkoromban olvastam először ezt a könyvet. Édesanyámnál láttam meg a orrfűi kempingezés alatt; és mivel a végére értem a Thor Heyerdahl húsvét-szigeti expedíciójáról szóló A Húsvét sziget titkának, elhatároztam, hogy én is elolvasom. Akkor ez a háromkötetes regény egy hetekig tartó, monumentális kaland volt, amit ugyan nem értettem teljesen, de valahogy végigrágtam magam rajta — már csak a teljesítmény kedvéért is. Amikor rájöttem, hogy a Gutenberg Projecten is fenn van, gondoltam, teszek még egy próbát.

Felnőtt fejjel olvasva persze egészen más az élmény. A Monte Cristo grófja egy komplex, összetett lélektanú könyv az emberi gonoszságról és egy igen kegyetlen történet a bosszú diadaláról; külön csavar, hogy a bosszú jogossága még az utolsó oldalon sem dől el. A könyv éppen ezért lehet sok szempontból időtálló; a néhol már fanatizmusba forduló, de mindenképpen idejétmúlt erkölcsiségét ma már egy kicsit nehéz befogadni.

Mivel a könyv rengeteg feldolgozást megért már, az alapcselekmény aligha lehet ismeretlen: a fiatal, feltörekvő tengerészt, Edmond Dantest riválisai félreállítják és koholt vádak alapján börtönbe juttatják. If várában aztán a meglehetősen egyszerű gondolkodásmódú fiatalember megismerkedik Faria abbéval, aki nem csak művelt úriemberré neveli, de egy mesés kincsnek is a birtokába juttatja. Mestere halála után Edmond megszökik, megszerzi a kincset és vagyona birtokában bosszút áll azokon, akik korábbi életét kerékbe törték és megjutalmazza azokat, akik segíteni próbáltak neki.

Ami valóban mestermunka a könyvben, az a karakterformálás. Dumas-nak sikerült valódi archetípusokat megragadnia és azokat egy bonyolult, évtizedeket felölelő cselekményen hitelesen végigvezetni. Láthatjuk, ki mit kezd a vagyonnal, szerencsével; ki hogyan formálja környezetét saját képmására. Minden cselekedetnek következménye van, és ezek a cselekmények hézagmentesen illeszkednek össze egy grandiózus logikai hálóvá, amely aztán Monte Cristo körmönfont bosszúhadjáratának is az alapjául szolgál. Tulajdonképpen ez teszi hátborzongatóvá a történetet: ha a negatív szereplők képesek lennének kibújni a bőrükből, ha képesek lennének felvállalni tetteik következményeit, nem is kéne bűnhődniük. És a karakterek ma is teljesen hitelesek: vannak, akik vagyonuk gyarapodása érdekében semmitől nem riadnak vissza; vannak, akik gátlástalanul gázolnak át másokon saját ambícióik érdekében; és persze vannak becsületes emberek is, akkor azt is megteszik, ami tőlük erkölcsileg elvárható, ha az éppen ellentétes saját pillanatnyi érdekeikkel. És persze vannak köpönyegforgatók, akik mindig próbálnak úgy helyezkedni, hogy mindig az éppen legvédettebb pozícióban legyenek.

A sűrű, erőteljes cselekmény, összetett szerkezetű cselekmény szintén erős oldala a könyvnek. Néha minden mondat meglepetés nekünk is, hol pedig éppen abból ered a feszültség, hogy mi már tudjuk azt, ami a könyv többi szereplője még nem. A meglepetés erejével, drámai fordulatokkal a regény hőse is gyakran él.

A könyv szélsőséges erkölcsiségét persze ma már nehéz megérteni. Aligha lenne ma már bárki, ha egy szép, fiatal lányt bárki elítélne azért, ha 14 évvel kedvese (feltételezett) halála után elfogadja másvalakinek a közeledését. Ma már nem gyilkolunk sértések miatt és szüleink bűneiért nem semmisítjük meg egész egzisztenciánkat. Nyilván Dumas idejében sem volt ez így — míg azonban az ő vagy mondjuk Jókai olvasó még vonzónak találhatták ezt a fanatizmust, nekünk ez már inkább taszító.

Nyilván kevesebb dologra ad eleven választ a könyv, mint egy kortárs regény, de ettől még egy igazi remekmű, egy ma is olvasható, remek klasszikus.