Szembe jött egy tangótábor

Trychydts | | | 2014., június 30., 23:46 | | | Kategóriák: ,

A Nagy Nyári Tangóélménynek a hét elejei tábort szántuk, aztán egyszer csak kaptam egy üzenetet tangós őrangyalunktól, hogy ugyancsak Siófokon lesz még egy tábor a hét végén. Lecsekkoltuk a programot, írtunk a szervezőknek, aztán úgy döntöttünk belevágunk — pláne, hogy akkor még simán elképzelhető volt, hogy nem lesz strandidő a hétvégén. Aztán végül lett, de addigra már nagyon beleéltük magunkat az extra tangóba.

A helyszín ezúttal is elbűvölt: a panelház-technológiával felépített hotel akár konkrétan az a hely is lehetett, ahol teleltünk régebben; ha nem ez volt az, akkor egy nagyon hasonló beosztású hely. Amint beléptünk, rögtön éreztem, hogy minden nagyon ismerős és simán el is tudtam tájékozódni az épületben. Meg tudtam volna mutatni, hol rexeztünk a többi gyerekkel, hol kellett felmenni a szobánkba és ha besurrantunk volna egy szobába, ott is kiismertem volna magam csukott szemmel.

A retro feelinget erősítette az erősen oldschool légkondi is — sajnos most melegebb is volt, mint az előző héten, így izzadni biztos, hogy többet izzadtam az órákon. Ennyit a negatívumokról.

Tanulni, fejlődni viszont szerintem rengeteget fejlődtem ez alatt a nagyon szűk három nap alatt: egy sor technikai apróság volt, ahol éreztem, hogyan kattannak helyére a fogaskerekek a fejemben. Nagyon élveztem, hogy akármiről is legyen szó, mindig nagyon sokat foglalkozunk az alapokkal, és két óra is volt, ami teljes egészében a sétával foglalkozott. Nemrég beszélgettem valakivel a tangóról, nem akarta elhinni, hogy az tulajdonképpen séta, pedig abszolút így van — csak éppen nagyon sok részlet van, amire oda kell figyelni ahhoz, hogy végül aztán táncnak nézzen ki. Mivel egyelőre csak Nicoline-t tudom vezetni, gondolom, inkább arról van szó, hogy mi már hozzácsiszolódtunk egymás (bal)lépéseihez; így kifejezetten élveztem, hogy most ennyi időt töltünk az alapokkal.

Az alapszintű megközelítés másik nagy előnye az volt, hogy nem valami szemjojóztató figurával kezdtük az órát, ami kapásból felcsavarta a frusztrációs mutatómat, hogy aztán apránként szerencsétlenkedjünk előre valami megoldásközeli állapot felé, hanem nagyon egyszerű és jól befogadható bevezető gyakorlatokkal indítottunk, és onnan haladtunk, szépen logikusan az óra vége felé. Így, ha az utolsó negyedórában el is vesztettük a fonalat, azért mindig volt már egy kis batyunyi technikai apróság, amit hazavihettünk. Hab volt a tortán, hogy kezdettől fogva lehetett tudni, mi lesz az egyes workshopok tematikája — amely tematika ráadásul nagyon is megfelelt nekem. A három tangó stílus közül én leginkább a valsot (a tangó válasza a keringőre) élvezem a legjobban — amikor meg nem vals óra volt, akkor javarészt olyasmit tanultunk, amit ott is lehet hasznosítani. Tanultam pár egyszerű trükköt is, amihez nem kellett órákig gyakorolni, kicsit mégis izgalmasabbá, fűszeresebbé teszi a táncot.

Amin még elég sokat vigyorogtunk, azok a tanáraink voltak; Endre és Marcsi kedvesek voltak és viccesek. Mindig érdekes kérdés, hogyan szembesít minket a tanár a hibáinkkal; én azt szeretem a legjobban, ha legalább nevetni tudok azon, amit rosszul csinálok. A tábor alatt láttuk őket bemutatózni is egy párszor — többek között a szombat esti milongán is, hát dobtam egy pár hátast. Ami még nagyon érdekes volt, hogy valamiért teljesen máshogy táncoltak, mint az eddigi tanáraim. Nagyon fogok örülni, ha majd egyszer képes leszek elmagyarázni, mi volt a különbség.

Kár, hogy az esti milongára már nem maradt bennem elég szufla: jó nagy volt a tömeg a parketten, nekem meg túl sok új lépés volt a fejemben ahhoz, hogy rendesen tudjak koncentrálni a logisztikára. Azt hiszem, ránk fér már egy kiadós praktika Nicoline-nal.