Maga a történet önmagában éppenséggel semmi extra nem lenne: laza és leplezetlen gátlástalansággal emeli át a My Fair Lady alapgondolatát és adaptálja azt játszi könnyedséggel egy ötvenes évekbeli francia kisvárosba. De hát kevesen lehetnek, akik azért ülnek be erre a habkönnyedségében is mesterien kitempózott, rafináltan pimasz limonádéra, mert komolyan izgulni szeretnének azon, hogyan alakul a naiv, vidéki őzikelány és a becsületes, jóképű biztosítási ügynök közös sorsa.

A történetet a gépírás forradalma, illetve az írógép, mint a modern kor szimbóluma bolondítja meg. Annak idején valóban rendeztek gépírásversenyeket; olyan pálya volt ez, ahol természetszerűleg a nők mozogtak otthonosabban. Kifjezetten ügyes, ahogy a film a sportfilmek sémáit — felfedezés, edzés, kezdeti kudarcok, gyors felemelkedés, a döntő pillanatban egy váratlan húzás — milyen ügyesen vegyíti a film a romantikus vígjátékok fordulataival. A modern, dinamikus, dolgozó nő imidzse is kifejezetten jól áll a történetnek — az ötvenes évekre pont jellemző is ez, és több helyzetben is egészen újszerű megoldásokra ad lehetőséget.

Az egész filmben a legjobb talán éppen az a kettősség, ami a My Fair Lady sztoriját is előre vitte: a két közös cél érdekében dolgozó ember viszonya és motivációi kezdetben nagyon világosak. Kapcsolatuk később egyre érzelemgazdagabbá válik, ráadásul azzal egyidőben, ahogy mi is egyre jobban megismerjük őket: így aztán nemcsak a kapcsolat, de a karakterek is árnaltabbak lesznek. Kiderül, hogy a naiv lány nagyon is önálló és karakán tud lenni még egészen idegen közegben is; a férfi alakjához pedig családi és baráti köre ad újabb kontúrokat. Így épül fel az a feszültség, ami miatt izgulni tudunk a hősökért: nem szeretnénk, ha lemaradnának egymásról.

A zene — ami sokszor a történeten belül is fontos szerepet kap — önmagában is élvezhető, de a filmmel együtt egyenesen parádés a párosítás. A szerkesztésen és az operatőrmunkán a francia filmek legszebb hagyományait ismerhetjük fel: az üde színek, a pergős vágások, a nem túl feszes, de azért nagyon tudatos tempó mind-mind egy iránya tolják az élményt.

Ha nem is egy korszakalkotó darab, azért a kisebb kedvencei közé bárki pirulás nélkül felveheti.