Érdekes csavarjai, az eredetitől való elrugaszkodás képessége és feminista felhangjai miatt lehet kellemes élmény a Maleficent. Nincs kedvem panaszkodni, örülök,  hogy megint itt egy nézhető fantasy; azt azért jobban szeretem, ha egy film egyformán képes gyerekeket és felnőtteket megszólítani.

Nehéz nem észrevenni bizonyos hasonlóságokat a Hófehér és a vadásszal; a gonosz szereplő motivációi itt is hitelesek és érthetőek. Az erős,  hatalmas tündérnek egy nemi erőszakot idéző jelenetben levágják a szárnyát — az áruló ezzel megszerzi ugyan a trónt, de egy könyörtelen ellenfelet is teremt saját magának. A királylányt sújtó átok az eredeti meséhez képest jóval több csavart hoz még a történetbe és a befejezés is összetettebb.

Ami nem világos, hogy kinek is szól tulajdonképpen a történet. A film a korhatáros besorolás elvárásainak megfelelően teljesen mentes a vértől; ez nem jelenti azonban azt,  hogy ne lennének benne brutálisan erőszakos vagy felkavaró jelenetek. Az uralkodón lassan elhatalmasodó téboly például nem tudom,  mennyire befogadható gyerekszemmel; van egy-két szexuális célzás is, aminek megértéséhez biztosan kell egyfajta érettség. Ha viszont az érettebb fiatalokat és a felnőtteket célozza a film, akkor viszont egy kicsit sok az édeskés látványosságokból, amik érzékeltetik ugyan, merre halad a cselekmény, de elveszik az időt a karakterek további elmélyítésétől, a bonyolultabb konfliktusok felépítésétől.

Pont vizuálisan amúgy nem is túl erős a film; hogy számítógéppel mindent meg lehet csinálni,  ma már aligha újság, de nagyon kevés az igazán erős, egyedi pillanat. Az emberek várának monumentális tömbje például remekül működik, a hatalmas mágikus teremtmények is a helyükön vannak; ami sokszor hiányzik, azok az apró részletek, amelyek valóban élővé tennék a világot.

Érdekes, hogy a cselekményt szinte kizárólag a női szereplők mozgatják — a vásznon is sokkal többet vannak jelen és ők azok, akik aktívan felfedezik, alakítják,  belakják a világot,  ők rendelkeznek valódi hatalommal is. Önállóan, egyedül, szinte kizárólag nők képesek kimozdulni a négy fal közül. A férfiak a falak között várják,  hogy történjen valami — ha mégis átvennék a kezdeményezést, rendszerint hamar visszafordulnak. Ugyanez a dualizmus tükröződik vissza a világ földrajzi beosztásában. Az emberek férfias országa mechanikus,  halott,  statikus; a mágia nőies (és női uralom alatt álló) birodalma organikus, változékony,  élettel teli. Az előbbi alapelve a tekintély; a másiké a valós kompetencia és az akarat. A film végén bekövetkező politikai fordulat pedig végképp állást foglal ez utóbbi életszemlélet mellett.

Angelina Jolie szemlátomást lubickol a szerepében; a karakter koncepciójának kialakításában is komoly szerepe volt, ami ennek megfelelően kellően érdekes és összetett is. A többi színész alakítása már nem ennyire egyenletes vagy színvonalas. Lehet, hogy itt is csak a karakteres koncepció hiányzik a rendezés mögül. Nyilván másképp kéne játszani egy mesefilmben,  mint egy minden korosztály számára élvezhető fantasy filmben. Összességében véve talán egy kicsit sok a kompromisszum,  de a végeredmény azért így is tetszetős.