Tetszett az alakítása a Dark Knight nyitójelenetében (ő volt a bankmenedzser, aki sörétes puskával száll szembe a banrablókkal), így felfigyeltem az William Fichtner interjújára a Magyar Narancsban. Ez tulajdonképpen új sorozatát promótálta, amit annak ellenére meg tudtam nézni időben és legálisan, hogy a tévében a night shiftem alatt ment. Most várjuk a második évadot.

Kár lenne persze hibátlannak nevezni a szériát, az új sorozatok számos gyermekbetegsége előkerül, a nehezen összeálló szereplőgárdától kezdve a különböző hátterű szereplők összerántásának nehézségén át a sztori kezdetbeli hiányosságain. Az Amerikából nézve izgalmasan egzotikus helyszíneken (Európában) játszódó, interdiszciplináris nyomozócsapat története ráadásul nem csak egy szálon fut: mindenkinek megvan a maga kis története, amit a rendelkezésre álló negyven percben ki is kéne bonyolítani, mindenkinek kell megfelelő feladatot találni és mindeközben még tálalni is kéne egy bűncselekményt. Az utóbbi elég ötletesen és színesen alakul, pl. a Criminal Minds-szal ellentétben nem csak beteg sorozatgyilkosokhoz van szükség szakértelem és nemzetiség szempontjából is vegyes összetételű nyomozócsapatra. A több részen átívelő cselekményszálak elég lassan indulnak, kissé nehezen követhetők is, viszont kifejezetten jól jönnek, ha egy kicsit jobban ki kell kerekíteni a karaktereket.

A sorozat legidegesítőbb részei az apróbb bénázások, a mobilos és a vonalas telefonok használata mintha például nem menne készség szinten az alkotóknak, és sok érthetetlen inkonzisztencia is van. Nem teljesen világos, hogy egy hatfős csapat nem nyilvános irodájában miért van szükség névtáblákra az asztalokon és a szuperhightech technikával megkent német számítógépzseni is túl sokat agyal olyan problémákon, amikhez a boltban lehet kapni a kulcsrakész megoldást. Ezeket az apróságokat segítenek feledtetni a remek jelmezek, a hatásosan sekély mélységélességgel és kontrasztos, gyönyörű színekkel felvett, szépen megkomponált jelenetek, a megnyugtató profizmussal alkalmazott operatőri megoldások, a néha nagyon ötletes dialógusok valamint William Fichtner, Donald Sutherland és Gabriella Pession alakítása.

A sorozat kisebbfajta cliffhangerrel ér véget. Azt éppen nem mondhatnám, hogy lerágom a körmöm az izgalomtól, de azért érdeklődve várom a folytatást. Új íz volt ez a tíz rész bűnös élvezeteim között, ami a jó sok szar filmmel szennyezett 2013 végén képes volt egy kis normális kikapcsolódást nyújtani.