Dörömbölnek az ajtómon. Kissé rosszkedvűen feküdtem le, de azért ez már végképp túlzás: valaki felváltva feszegeti az ajtómat és dörömböl. Kinézek a kukucskálón, és egy félmeztelen, szőke óriás imbolyog odakinn álltában. Mint óvatos érdeklődésemre megtudom, Erik az illető. Megkérem, hogy próbálkozzon máshol ez rossz szoba. Megfogadja a tanácsomat — máshol próbálkozik — de ez a másvalaki most nem olyan kedves és toleráns, mint én, mert hamarosan a szállodai biztonsági szolgálat vezeti el az illetőt.

Tegnap este értem San Joseba. Az előző napot javarészt repüléssel töltöttem: reggel még kiugrottam egy kicsit cirkálni McAllenben, részben meg is olvadtam, de végül életem kockáztatásával végül sikerült eljutnom pár érdekes helyre, illetve az úttest túloldalára is. Így Texasból már nem fényképek nélkül megyek haza. Becsekkolás előtt még ettünk egyet Larryvel, ezúttal egy cafeteriában, ami ott az önkiszolágló éttermet jelenti. Aztán repültem, repültem, átállítottam az órámat, rájöttem, hogy másfél óra még hátravan, és repültem tovább. Közben átrepültünk valami felett, ami szerintem a Sziklás-hegység volt, és amitől tényleg elállt a lélegzetem. Aztán végül csak leszálltunk kis amerikai kirándulásom utolsó állomásán. Szállodai shuttle-t már rutinszerűen hívtam magamnak.

Bár ez a legdrágább szálloda az összes közül, és a legbehemótabb is, toronymagasan ez a legbénább: fizetős internet, fizetős reggeli, nincs kávéfőző sem a szobában (na nem mintha máshol főztem volna amerikai kávét). San Jose legnagyobb érdekessége, hogy itt vannak jelzőlámpák a gyalogosoknak is: igaz, a váltási idejük leginkább a természetes szelekciót szolgálja. De amíg olyan friss és gyors valaki, mint én, kis szerencsével át tud zúdulni a túloldalra.

Tömegközlekedés is van, ennek köszönhetően már megnézetem magamnak pár céget a Silicon Valley-ban, megkukkantottam a Downtown-t és a helyi egyetemet is. Az utóbbi az egyetlen, amelyik igazán tetszett: itt ugyanis nem lehet kocsival közlekedni, csak gyalog, és lám, ilyen helyzetben az amerikaiak is tudják, hogyan kell kényelmesen, ergonomikusan és jól építkezni. Még a délután maradt nekem felfedezésre, utána irány a reptér, majd Chicagon-Varsón keresztül a Ferihegy 2. Állítólag főznek nekem odahaza.

Érdekes bepillantás volt ez az amerikai kultúrába, de azért még bőven van hová fejlődnöm. Ahogy a Ponyvaregényben is elhangzik Európáról: they have got the same shit over there what we got here, but with little differences. Hát is itt így van ez, néha teljesen hétköznapi szituációk is abszolút máshogy működnek. Az étteremben fizetés pl. még nem kifejezetten az én műfajom. Ráadásul ez nem egy gyalogosokra tervezett ország — bringásokat még láttam itt San Joseban, de a bringakölcsönzés azért itt még nem a mindennapos rutin része, az is biztos.