Valami megpattant bennem

Trychydts | | | 2012., április 24., 11:36 | | |

Konkrétan 4 bordám tört el — egy gondtalanul telefonálgató sofőr az arcomba nyitott egy Volvót, a brina felborult, az eltekeredett kormány pedig befúródott a bordáim közé. Szerencsére rugalmas munkahelyem van, így csak egy napot voltam betegállományban — a balesetem napján, amikor háromnegyed óra alatt megvizsgáltak-megröntgeneztek, majd három órát várattak a folyosón, majd közölték, hogy azt javasolják, maradjak benn a hétvégére a düledező, zsúfolt kórházban. Öt perc gondolkodási időt kértem, aztán már pattantunk is. Feltankoltunk fájdalomcsillapítókból meg köptetőkből, aztán irány a fájdalomfesztivál.

Mert hát bordatöréssel nem szórakozik az ember valami jól — bizonyos pózokban egészen jó, aztán megmozdul vagy felkönyököl, és csillagokat lát, mintha légkapáccsal böknének a bordái közé. Ráadásul (állítólag a nem megfelelő légzés miatt) rám jött egy iszonytatóan lassan gyógyuló köhögés, amitől jött egy nagyon nehezen ignorálható, krónikus fájdalomfajta. És akkor még nem is említettem, hogy máshogy szenved az ember, ha felemel valamit, akár csak pár kiló súllyal is, máshogy, ha futnia kell pár lépést, és máshogy, amikor le kell hajolnia. (Kicsit olyan ez, mint az eszkimók állítólagos huszonhét szava a hóra.) De hála az égnek már kifelé lábalok a történetből.

A hétvégi team eventen így sem tudtam nagyot villantani — a szociális felelősségvállalás jegyében kertészkedtünk meg építkeztünk. Állítólag a hátam mögött többen is megjegyezték, hogy nem vagyok elég aktív. Egyes kollégák szolidaritottak velem, mások inkább azzal szórakoztak, hogy ráerősítettek, igen, én tényleg nem csinálok semmit.

Baluékkal voltunk medvehagymát is szedni — ennek leginkább a vadregényes romantikája szokott tetszeni. Kimegyünk az erdőbe, és összeszedünk valamit, amit megeszünk — nem olyasvalami ez, amit túlzottan gyakran szoktunk csinálni. Hoztunk is haza egy nagy rakással, és úgy látszik, fejlődőképes vagyok, mert lefagyasztottam, mielőtt megpenészedett és megrohadt volna. Maga a kirándulás is tökjó volt, bár attól tartok, idegesítően sokat sikerült fényképeznem. 120-as fekete-fehér filmet vittem (láthatáron van, hogy ismét fogok filmet előhívni), és annyira tetszett minden, hogy elég sokszor kellett megállnom új filmet befűznöm. Dianával ez nem olyan magától értetődő dolog — ha nem lehelletfinom ujjakkal nyúl hozzá az ember, akkor begyűri a filmet, ha meg nem vigyáz, akkor lepotyog az orsó a földre.

A medvehagyma amúgy tényleg egy isteni finom dolog, kellemes átmenet a fokhagyma és a zöldhagyma között. Én főleg nyersen szeretem, de ha arról van szó, főzni is szívesen főzök vele — most hétvégén például Arkham horrort nyomtunk Nicoline-nel és a srácokkal, gombás-medvehagymás rizottót rittyentettem, tényleg nagyon klassz lett. Akárcsak az Arkham horror parti: most egy kicsit keményebbre vettük a figurát, mint szoktuk, és talán ezért, de messze ez volt eddig a legélvezetesebb játék. Az én karakterem például úgy kezdte a játékot, hogy ránézett valami nem evilági borzalomra és szörnyethalt. A második választásom pedig szintén egy elég érdekes karakterre sikeredett: valahogy mindig megúsztam vele, de egyik taktika sem működött nála, amit a korábbi játékoknál, más szereplőkkel megszokhattam. (Nekem további, igen jelentős hozzáadott értéket jelentett, hogy Nicoline is játszott — így nem kellet úgy éreznem, hogy valami fura pasiőrületben veszek részt, és egészen jól ráérzett az általa alakított harcművész ízére.) Játékok után általában napokig csak Lovecraft-ot olvasok, de most annyira belelkesedtem, hogy rögtön meg is szerveztük a következő partit.

Már csak hetek kérdése, és megyek Kokomoba.