Elkerített Város

Egy lócsiszár virágvasárnapja (Nemzeti Színház)

Trychydts ||| 2012., február 18., 10:35
Kategóriák: ,

Utoljára általános iskolában találkoztam Sütő Andrással — valahogy már akkor is kényelmetlen volt nekem mai logikával már nem nagyon megérthető világlátása. Úgyhogy némileg félve vártam az előadás kezdetét — pláne, hogy a, már a nézőtéren átfutott kritika sem kecsegtetett sok jóval. Utólag elmondhatom: kár volt hősiesen végigülnöm a darabot.

Lehet, hogy tényleg csak arról van szó, Sütő óta már máshogy látjuk a világot — engem mondjuk mégis zavar, hogy az Antigoné, a III. Richárd vagy a Fösvény erkölcsiségét értem, ezét a darabét meg nem. Maga az alaphelyzet pedig nagyon ismerős lehet: van egy erkölcsös, jó létben élő, mintaszerűen élő ember, aki egyszer csak valami nagy igazságtalanság ér és ő ennek hatására megroppan. Tekintettel arra, hogy a darab hemzseg a bibliai idézetekről és annyira a kereszténység a központi motívuma, hogy egy szuggesszív jelenet erejéig még maga Luther Márton is átsuhan a színen, értetetlen, hogyan lehetett Jób könyvét megkerülni. Mégis sikerült.

Kolhaas Mihály valóban mintaszerű keresztény: tisztességes kereskedő, fizeti az adóját, barátját is keresztényi szeretetre inti, holott annak porig égették a házát és lemészárolták a családját. Értem én — mondja — hogy neked ez fáj, de időt kell adni az új rendszernek, hogy megszilárduljon. Aztán az ő életében is bekövetkezik a katasztrófa: túlzott vámot szabnak ki rá, szolgáját megverik, mi több, két lovát is lefoglalják, amelyek lefogynak (!!!) amikorra kiválthatná őket. És ráadásul nehogy pereskedéssel, de még korrupcióval és protekcióval sem sikerül jogos igényét érvényesítenie. Nem csoda, ha kisfiát magára hagyva, egzisztenciáját feladva életét a bosszúnak szenteli. Vagyis hát én semmiféle logikát nem látok a dologban, én egy gazdag és hipokrita szerencsétlen vergődését látom az élet realitásai közepette — mindenféle értelmes végkifejlet nélkül.

Hogy a törvény és a hatalom korruptsága olykor brutális könyörtelenséggel tud a kisember életére hatni, közismert. A színpadon is számos olyan aljasság történik, amit hétköznapi moralitással egyszerűen lehetetlen felmenteni. Kolhaas Mihály azonban nem ezek ellen kel ki — mi több, kifejezetten arról győzköd mindenkit, hogy ezt az elképesztő önkényt (a női szolgálók szabad megerőszakolását, az erre kipécézettek állandó üldöztetését és meghurcolását, az igazságszolgáltatás korruptságát) a magasabb célok értelmében el kell viselni. Ő pedig egy, másokéhoz képest jelentéktelen sérelem miatt inkább fegyveres felkelést szít, semhogy hagyná magát családjával és maradék, igen jelentős vagyonával megvigasztaltatni. Hogy aztán baromként menjen a vágóhídra, amikor azt gondolja, a korrupt és romlott hatalom ismét visszafogadta őt kegyeibe. Végső csalódásával így gyakorlatilag lehetetlen azonosulni — mondhatjuk, hogy megérdemelte, ami vele történik.

Maga az előadás elég hullámzó színvonalú. Az első felvonás kifejezetten unalmas — statikus színpadképpel, nyilvánvalóan szegényes díszletekkel. A második felvonás ehhez képest nagyon üdítő, sokkal innovatívabb és dinamikusabb minden — a színpadi tér felosztása és kihasználása is sokkal izgalmasabb, néha szinte filmszerű jelenetváltásokat is sikerül megvalósítani. Talán a színészi játék az, ami végig magas színvonalú — kár, hogy nincs vele mit eladni.

A bejegyzés trackback címe:
http://walled.trychydts.hu/index.php/2012/02/egy-locsiszar-viragvasarnapja-nemzeti-szinhaz/trackback/

|||

© Trychydts & Kathy Zoei Torrance
A blogot Wordpress motor hajtja. A legördülő menük a CSS Menu Generator segítségével készültek.

Switch to our mobile site