Drive (2011.) & Reader’s Log — James Sallis: Drive

Trychydts | | | 2012., február 19., 23:28 | | | Kategóriák: ,

Jó pár hónapja már, szeptemberben néztem meg Baluval ezt a filmet — pár nappal később, Tokajban már a könyvnek is végére értem. A katarzis azonban akkora volt, hogy teljesen elnémított. Két, önmagában is teljes értékű remekműről van szó — a film azonban olyan hűen és mégis olyan kreatívan adaptálja a regényt, hogy a két műalkotás lényegében egymást magyarázza.

Mindkét történet középpontjában egy misztikus alak, a Sofőr áll — nappal filmekben vezet, éjjel bűnözőket furikázik Los Angelesben; kizárólag olyanokat, akik hajlandók elfogadni a szabályait. Csendes, finom, visszafogott alak — aztán egyszer csak, minden óvatossága ellenére szervezett bűnözők konfliktusának kellős közepén találja magát. Kiderül azonban, hogy ez a szelíd fiú (mindenféle értelemben) sokkal többre képes, mint amit kinéznénk belőle.

A cselekmények közel sem azonosak: a film kiemel bizonyos mozzanatokat a regényből és egy idősíkra helyezi őket (néhány apróbb módosításra is sor kerül a mellékszereplőkben). Így a film sokkal feszültebb és kompaktabb, mint a film, bizonyos részletek sokkal hangsúlyosabbak, így jobban bevésődnek — a regény ugyanakkor sokkal teljesebb, átfogóbb képet ad mind a hősről, mind a történetről. Mindkét változatnak közös eleme azonban a legváratlanabb pillanatokban felbugyogó erőszak — ebben a világban a társadalom szerepe mindössze az, hogy megpróbálja megvédeni a gyengéket és és az elesetteket, de ha valaki képes arra, hogy feltépje ezt a nem is nagyon tartós szövedéket, hihetetlen hatalomra tehet szert. Az ember ugyanis, ha levedli magáról a konvenciók és a neveltetés jelentette mázt, hihetetlen dolgokra képes — az ár, azonban, amit meg kell fizetni ezért, ugyancsak rettenetes. A normális emberi élet lehetősége egyre inkább kicsúszik azok keze közül, akik nem tartják magukat a normákhoz — paranoid, agresszív, erőszakos ragadozókká, majd elkerülhetetlen szükségszerűséggel felemésztik magukat — ha éppen nem válik belőlük is egy náluk erősebb ragadozó áldozata. A főhős is ebbe a kasztba tartozik: épp az teszi érdekessé, hogy ő — sok más ragadozóval ellentétben, akik élvezik kivételezettnek ható helyzetüket — folyamatosan küzd a múltja és eltorzult pszichéje jelentette terhekkel.

A regény sokkal többet fest le a múltjából — ezek a részletek, noha elég megrázóak, egyáltalán nem hihetetlenek. Bizonyos mozzanatok szinte mindenkinek ismerősek lehetnek — ezek ismeretében szinte nem is csoda, hogy az lett a főhősből, ami. Ugyanakkor a regény etikája mégsem menti fel a felelősség alól azokat a bűnözőket sem (többi ilyen is akad a történetben), akik esetleg külső tényezőkre is hivatkozhatnak cselekedeteik indoklásakor. A bűnözők (vagyis a ragadozók) társadalma és sokszínű, de ez nem változtat azon a tényen, hogy jellemzően olyanok testi-lelki-anyagi kárán akarnak előre jutni, akik maguk úgy döntöttek, megpróbálnak a társadalmi szerződés pontjai szerint élni.

Rendkívüli erőssége mind a filmnek, mind a regénynek az az erős és plasztikus stílus, amellyel a ragadozóknak ezt a modern dzsungelét — Los Angelest — le tudja festeni. A filmet a városnak javarészt a nyolcvanas években épült részein forgatták — számunkra persze nyilvánvaló, hogy ez csak egy múltból visszamaradt szövedék, amely köré szervesen burjánzik az új város. A régi, helyi szupermarketlánc falain válik a vakolat, a valaha modernnek és áramvonalasnak szánt épületek lassan leromlásnak indultak. Ezeken a szociológiai peremvidékeken persze még nyilvánvalóbb, mennyire kiszolgáltatott tud lenni az, aki nem a társadalmi háló közepén van. A rengeteg apró részlet révén bennünket is beszippant ez a kis mikroverzum, együtt rójuk az utcákat a főhőssel.

Ugyancsak mind az eredeti történetre, mind a moziadaptációra jellemző a maximalizmus és a sajátosan egyedi stílus. A regény pontos, precíz ütemezése, választékos, mégsem mesterkélt nyelvezete, esztétikailag is komolyan értékelhető mondatai abszolút párjai a film szép vágásainak, fényeinek, sajátos, következetes filmvilágának, klasszikus történetmesélésének.

Akit nem riaszt vissza az olykor brutálisan véres erőszak, annak biztosan sokat mond majd a Drive — hetekre-hónapokra el leszünk látva gondolkodnivalóval.