„– Ork? Olyan, mint a Shrek?

— Nem, Shrek ogre.

— Ja tudom, ja tudom! Ez valamilyen robot!”

Hiába, a jelek szerint nincs mindenkinek vérében a fantasy világok szociográfiája. Kissé érzékenyen is érintett a dolog, mivel azzal hízelgek magamnak, hogy amikor tavaly nyáron nekiültem, hogy lelkiismeretes mesélőként végre én is átgondoljam ezt a kérdést, sikerült az általam megismertek közül a legbrutálisabb ork-koncepciót kidolgoznom. De végül nem jutottunk el odáig, hogy ezt el is meséljem hazafelé a kocsiban, Nicoline ugyanis elbóbiskolt közben.

Nyilván elfáradt a délelőtti squasholásban. Most már olyan rendszeresen járunk, hogy immáron ütőt is vettem. Eddig Vakiét parazitáztam el, de hát Vaki hol jön, hol nem, és ha nem, akkor nekem 500 pénzért kellett bérelnem. Úgyhogy kilenc kettesben lenyomott alkalom áráért vettem egy Nicoline-énál valmivel nehezebb ütőt, azóta azzal nyomom. Újabban futkározni is szoktam a labda után, jól haladok a nevetséges kanalazgatásokról, meg a pálya feléig sem visszapattanó szervákról való leszokásban is.

Amúgy az Allee-be járunk a Gilda Maxban, ami egy egészen jó kis kondis hely, leszámítva az öltözőt, mert az viszont vérlázítóan, taszítóan, undorítóan förtelmes. Szűk, nevetségesen kicsik a szekrények (legutóbb a bringás táskám egészen konkrétan nem fért be), max 25 centi szélesek a padok, és olyan hülyén osztják ki a helyeket, hogy rendszerint folyamatos a tülekedés is. Azt hittem, innen nincs lejjebb, de ezen a héten a női takarítószemélyzet vasárnap délben érezte úgy, hogy itt az ideje egy kiadós porszívózásnak — miközben két sporttárs éppen anyaszült mosta le magáról a délelőtt szennyét a zuhanyzóban.

Ebédre halat ettünk. Amióta kiderült, hogy mindketten halrajongók vagyunk, azóta gátlástalanul vásárolok is a piacon — most például egy fokhagymás-póréhagymás naphallal próbálkoztam be. Egészen jó lett, csak kissé elsóztam. Sózás szempontjából elgé sunyi dolog ez a hal, sokkal jobban kell vele vigyázni, mint más ételekkel.

A héten még gulyás leves van napirenden, remélem, a túrós csusza (házi tejfölből, házi túróból és házi tésztából) után ezt az ételt is sikerül megszerettetnem Nicoline-nel. Azon kevés klasszik magyar kaják egyike, amit nagyon szeretek, és amihez oly sok tévhit kapcsolódik az emberek (pl. Nicoline) fejében. Mindenből first-class minőséget vettem a piacon, úgyhogy remélem, sikerül ismét berúgnom egy gasztrokulturális gólt.