Egy film a főzésről és a blogolásról. Annak ellenére, hogy a két, a filmben megismerhető nő gyakorlatilag végig főz, üdítően atipikus szerepekről van szó: számukra a főzés ugyanis valóban az önmegvalósítás eszköze. Ráadásul a férfiak itt csak támogató szerepekben tűnnek fel.

Julia Child az amerikai gasztronómia egy meghatározó egyénisége volt a múlt században. Egy amerikai diplomata feleségeként, a nyelvi nehézségeket leküzdve vált  mesterszakáccsá és írta meg meghatározó jelentőségű könyvét, amely a francia konyhába vezeti be az amerikai háziasszonyokat. Később televíziós műsora is lett, egy igazi egyéniséggé, fogalommá vált.

Julie Powell az ő szakácskönyvét (524 receptet) főzte végig 365 nap alatt és blogolt a folyamatról — 2002-ben, amikor a blog még Amerikában sem számított egy rutinszerű teljesítménynek. Noha sem jelentősége, sem hírneve nem mérhető Childéhoz, egy könyvet és egy írói karriert azért sikerül összehoznia.

Kettejük története fut párhuzamosan — Julia Childé 1947-ben kezdődik, Franciaországban; Julie Powellel 2002-ben ismerkedhetünk meg. Nora Ephron prezentálásában nyilvánvalónak látszanak az amúgy egyáltalán nem magától értetődő párhuzamok — hiszem sem a két nő teljesítményének volumene, sem jelentősége nem összemérhető. Ugyanakkor az alapüzenet akár hasonlónak is felfogható: ha szeretnél valamit, próbáld meg megvalósítani, és ne riadj vissza a nehézségektől. Nem éppen nagyon eredeti, de a film egyik bája éppen a klasszikus recpeptek némileg újszerű tálalása.

Üdítő élmény például a férfiakat abszolút mellékszerepben látni — noha erkölcsi kiállásuk, támogatásuk tényleg kulcsfontosságú mindkét nő életében, ez a film a nők világáról, a női lélekről, a nők teljesítményéről szól. Nem azért főznek, hogy jó háziasszonyok legyenek — azért főznek, hogy egyéniségek lehessenek. S mivel igaz történetekről van szó, semmi alapunk nincs rá, hogy megkérdőjelezzük törekvésük hitelességét.

A két szálon futó történet ügyes ritmusban váltogatja egymást — ugyanakkor kicsit talán mindkét szál hosszú. Egy idő után már tudjuk, miről lesz egy-egy jelenetben, megértettük az eseménynek törvényszerűségeit, kicsit fárasztó minden apró mozzanatot végignézni. Meryl Streep játéka fantasztikus — mellette mindenki más csak jó teljesítményt tud nyújtani, kiemelkedőt nem. Fantasztikus átéléssel és hitelességgel formálja meg Julia Childot (érdekes volt az Ördög Pradát viselbeli beosztottját most a férjeként viszontlátni).

Sokan kritizálják Julie Powell alakját, mondván, hogy ő csak elődjének vállára kapaszkodva tudott sikeres lenni, ráadásul még csak nem is egy elbájoló személyiség. Meglehet — ugyanakkor a mindenképpen szimpatikus, hogy nem próbál többnek látszani, mint ami. Van egy ötlete, azt megvalósítja, ír róla — az internet jelentette szabadság pontosan erről szól. Az olvasók döntése volt, hogy híres lehetett — ezt semmiképpen sem szabad tőle elvitatni.

Bár személy szerint nem rajongok a főzésért, ez a film még nekem is meghozta egy kicsit a kedvemet a francia konyhához.