Petit már többször nézegettem, hogy bizonyos klasszikus feladatokhoz remekül illeszkedne; úgyhogy amikor felkértem, pár business-stílusú portré már kábé a fejemben is volt. Pasit még nem fotóztam kifejezetten a nagyon erős visszafogottság elhatározásával, márpedig az üzleti portré éppen erről szól — csak semmi túlzásba vitt kreatívkodás, csak semmi felesleges villogás, csak semmi extravagancia, csak a jó technikai kivitelezés. Ez a része nem is volt nehéz a sorozatnak; csakhogy szerettem volna pár magazinosabb stílusú portrét is. Itt egy negyedórára biztosan elakadtam, de aztán befutott Nicoline, meg én is rájöttem, mire is kéne figyelni, és így végül asszem csak sikerült összehozni valami érdekeset. Ha már ott voltam, megcsináltam a szokásos, X-akták stílusú portrémat is Peter ügynökről.

Ennél valamivel több előzetes munkára volt szükség egy Zsót mozgósító projekt elkészítéséhez. A választott műfaj ugyanis, a negyvenes-ötvenes évek színészfotóit imitáló, ún. hollywoodi portré baromi nehéz. Mindenre nagyon kell figyelni, megfelelő atmoszférát kell teremteni, a világítással is jól kell bánni, de még az sem mindegy, hogyan terülnek el a modell mellett a hajszálak.

Két előzetes fotózás, egy jó csomó album-nézegetés, sok-sok előzetes konzultáció és több film megtekintése után vágtunk végül bele egy három órás fotózásba: Baluval és Nicoline-nel hárman a fotókat építettük, Zsó meg próbált mozdulatlan maradni miközben mi rángattuk a vakukat, igazgattuk körülötte a takarót, kerestük a megfelelő látószöget stb, egy idő után abszolút kézzel fogható munkamegosztásban.

Nicoline volt a részlet-specialista, olyan dolgokat is észrevett, illetve olyan dolgokra is volt ötlete, ami felett mi egészen hazáig lazán elsikolottunk volna. Balu volt a világítási felelős; részben sokkal több időt tölt állványok társaságában, mint én, másrészt velem ellentétben remek térlátása van, úgyhogy sokkal jobban tudta, hogyan kell a vakukat hajtogatni ahhoz, hogy a megfelelő árnyékok eltűnjenek, másikak meg megfelelő helyükre kerüljenek. Én az exponálógombot gombot nyomkodtam, én voltam a póz-felelős diktátor, illetve én próbáltam ügyelni az alapkoncepcióra is, nehogy elszaladjon. Az eredmény szerintem magáért beszél, ennyire penge fotókat még az életben nem csináltam. Mondjuk önállóan ez most sem ment volna, de legalább 33%-ban szellemi tulajdonosuk lehetek az elkészült képeknek; most ettől vagyok éppen nagyon boldog.