Nyolcadszor jön a kérdés, most éppen e-mailben, hogy mikorra lesz lesz a guide a zimbabwei delegációnak. Már mondtam személyesen és telefonon, hogy jó esetben csütörtökre, rossz esetben péntekre leszek kész; az übersürgős másik projekt miatt ma ruhástól aludtam, és fél hátra mentem be melózni, szerintem ez elég rossz eset. Úgyhogy itt az ideje egy kis keményebb diplomáciának: átmegyek, és dorombolva megkérdezem: csak nincs valami baj? Borul az előre megbeszélt ütemterv? Így végre csend lesz.

Végre ősz van. Más a levegő, végre hűvös van este, és talán kánikulaveszély sincs már. Rovarok még akadnak. A minap valami irgalmatlan ciripelés miatt nem tudtam aludni. Nyomozom a hang forrását, hát egy giga-lombszöcske hegedül a szomszéd ajtaja feletti sarokban. Hozok egy széket, és közben azon töröm a fejem, vajon elég jó magyarázat lesz-e a szomszédoknak, hogy azért állok egy széken az ajtajuk előtt, mert szöcskét akarok fogni. Fogok is, kidobom az ablakon, hegedüljön másutt a koma.

Két vacsivendégem is volt a héten, villoghattam a fahéjas-szekfűszeges-mazsolás fasírtommal, meg a párolt zöldségsalátámmal.

Tegnap amúgy Csabi volt nálam játszani, az év egyik legizgalmasabb menete volt, jól el is húzódott, de aztán pozitív lett az eredmény. Nem daráltam be. Talán öregszem.

Még mindig no Kindle a láthatáron. Papíron olvasok, mint egy ősember. Persze mivel most egy sztártermékről van szó, még azon is bosszankodhatok, hogy mindenhol ezt dicsőítik.