Predators

Trychydts | | | 2010., szeptember 26., 8:39 | | | Kategóriák: ,

A Predators élvezeti értéke semmiképpen sem nulla — mindenféle egyedi ötlet nélkül, hűen kopizza az első rész ötleteit. Körülbelül ennyi. Kicsit több az idegen szörny, kicsit nagyobbak a fák, kicsit szebb az ég. Amit eredetinek, meglepetésnek meg csavarnak szántak, az totálisan átlátszó, unalomig ismert húzás, a befejezés is jó előre borítékolható.

Különösebben a bevezetéssel, a karakterek kidolgozásával sem kellett bíbelődni, a szó szoros értelmében mindenkit csak ledobnak az égből, mindössze csak azt kellett kitalálni, kinek mi állna jól: sorozatlövő sörétes puska, távcsöves mesterlövészfegyver, páros géppisztoly vagy kisbicska. Az amúgy vadidegen emberek összehozásával sem vesződnek sokat: mindenki beszél angolul (az orosz géppuskás némi ismerős akcentussal), egyikük pedig olyan karizmatikus, hogy mágnesként szippantja össze a sierra leonei kivégzőt, a japán yakuza-orgyilkost, a női izraeli mesterlövészt és az amerikai sorozatkéjgyilkost és a többieket. Ez öt perc, innentől kezdve mehet a buli. Jönnek az embervadász űrlények, lehet lövöldözni meg halomra dögleni, éljen a felgyorsított evolúció.

Az akciójelenetek koreográfiája rendben van, a képi világ atmoszférája is okés, van pár nagyon szépen leforgatott jelenet, a kedvencem talán a katanával vívott párbaj az egyik predátorral, erős szürkületben, a szélben gyönyörűen hullámzó, magas fűben, jól kiszámított hosszúságú snittekkel, váratlan látószögekkel. Tulajdonképpen ezt az egy jelenetet egy kicsit hosszabban, kicsit szebben kibontva, valami igazán dögös zenével és dalszöveggel szívesen elcseréltem volna az egész filmért. A helyszínek is jól kitaláltak, karakteresek, segítenek előre vinni az amúgy teljesen lineáris és monoton cselekményt.

Az egyetlen érdekes felvillanás Laurence Fishburne vendégjátéka — a kissé már őrült, de még mindig szívós és óvatos túlélő szerepe remekül fekszik neki és ő hozzá is tesz valamit az alapkoncepcióhoz. Ezzel a színészi teljesítmények listája véget is ért, hiszen ma már mindenki tud bágyadt, ernyedt félmosollyal olyanokat kérdezni, hogy “Megölted?”, de alighanem azt is mindenki már az óvodában begyakorolja, hogy hogyan kell kemény arccal, ellentmondást nem tűrő hangon kijelenteni, hogy “Itt kell hagynunk!”. A színészek kiválasztása tökéletesen illeszkedik is az elvárásokhoz, így legalább annál több pénz jutott a trükkökért felelős számítógépes csapatnak.

Popcornnal tehát elmegy, dehát az egész sehol nincs az első rész elementáris félelemmel teli első részhez, vagy az erőszakkal, érdekes figurákkal, ötletes beszólásokkal teli, feszes cselekményű folytatáshoz képest. Utóbbit még ma is szívesen be-be rakom DVD-n; ezt az epizódot bottal sem piszkálnám meg még egyszer.