Torrentezek, wooo-hooo. Kell az Ubuntu, többféle okokból, és így jön le a leggyorsabban. Emlékszem, amikor az OpenOffice új verziójára akkor volt az érdeklődés, hogy lehaltak a szerverek, akkor azt is torrenttel tudtam végül leszedni. És ezt lelkiismeret-furdalás nélkül seedelhetem majd tovább.

Van a szomszéd utcában egy pékség, amit magamban csak „békebelinek” szoktam nevezni. Helyben sütik a dolgokat, iszonyú finom is minden, de a kiszolgálás, az tényleg nem a huszonegyedik század tempójára van méretezve. Iszonyú lassúak, komótosak, ráadásul a vevők is felvették ezt a tempót. Kérek még egy ilyen kenyeret, egy olyan kenyeret, nem azt, az túl barna, nincs még egy világosabb?, de ott a sarokban mintha még látnék egyet, nem mégis legyen inkább az előző, legyen szíves felszeletelni. Mert bár a kiszolgálásban mindig csak egy fő vesz részt, akkor is szeletelnek, ha tízen állnak sorba. Miközben nekem csak egy mákos tekercs kéne, de az is gyorsan. Persze egy szót sem szólok, nem vagyok hisztis természet, tudom, hogy mindenki kivárta a sorát, de egyszerűen nem vagyok hozzászokva, hogy pékségben sorban kelljen állnom. Mindegy, zen-buddhista lelkigyakorlatként fogom fel a dolgot és gondolkozom mindenfélén.

Gondolkodás közben többször eszembe jutott Szonja néni, keresztanyám, aki legalább ötször elmesélte, édesanyja hogyan vásárolt sonkát a csemegésnél. Pl. öt sonkát vágtak ketté, mire a csemegés az egyikre azt mondta: na, ez szép, és azt csomagolta szeletenként, egyesével. Hogy mi lett a félbevágott, selejt sonkákkal, arra a történet soha nem tért ki; gondolom, rásózták a nem-törzsvásárló balekokra. Ezekkel a békebeli történetekkel mindig az a baj, hogy valaki csak megszívja a nagy lovagiasság végén.

Húgomék laptopja döglődik rendesen. Sok-sok órás szenvedés, javítgatás, egy fél délelőttös helpdesk-szolgáltatás után egyszer csak visszajött az életbe annyira, hogy legalább a Christopher Prücsökről készített képeik nem füstöltek el az űrbe. Azért érdekes egy tendcia bizonyos ismerőseim körében, hogy amíg minden oké, addig let’s throw safety into the wind, ránk úgysem vonatkoznak a számítástechnika, a fizika és az elektrokémia vastörvényei, a mi adataink mindig biztonságban lesznek és nem függünk a géptől; aztán, amikor beüt a krach, jöjjön szépen Joe és csinálja meg, de lehetőleg azonnal, ne legyen adatvesztés se, ne tartson sokáig és az eljárás legyen mindenféle előképzettség nélkül is reprodukálható.

„It’s a challenge” — mondta George Clooney a Kegyetlen bánásmódban.