(Én az Amazonon vettem.)

Soha nem győzöm hangsúlyozni, mennyire más a könyvek James Bondja, mint amit a filmekben lát az ember — bár az utolsó két Daniel Craig feldolgozás szerintem már sokkal markánsabb visszatérés volt a gyökerekhez.

A Quantum of Solace történeteit olvasgatva ez még nyilvánvalóbb. James Bondnak nem kell mindig beutaznia a világot, nem kell mindig röhejes akciójelenetek tucatjain részt vennie, nem kell minden nehézségből poént csinálnia. Ő ugyanis egy profi, akit éppen akkor és ott vetnek be, amikor szükség van rá. Van, amikor csak egyetlen lövés dördül el az egész történetben, az izgalmat a várakozás feszültsége adja. Van, hogy nyaralás közben bonyolódik bele valamibe, de tulajdonképpen csak nyomeltakarításra használja a szakértelmét és ő sem (így mi sem) jön rá a novella középpontjában álló rejtély nyitjára. Más alkalommal a 007-es ügynök semmi mást nem csinál, csak ékszerszakértőkkel beszélget és figyel egy ékszerárverésen. De arra is van példa — kapaszkodjunk meg –, hogy a főhősnek éppen az ölésből lesz elege, amire a 00-s kód feljogosítja.

Az is látszik, hogy Fleming hősét sokszor csak arra használta fel, hogy megírhassa a többi, nem is feltétlenül akcióra épülő tematikájú ötletét. A címadó novellában James Bond példáulcsak a kerettörténetben szerepel: meghallgatja, ahogy egy magas rangú tisztviselő elmeséli neki egy tönkrement párkapcsolat történetét. (Az azonos című film lényegében csak a címet vette át, semmi köze a novellához.)Máskor csak egy nyomozás eredményeit ismereti a lebukott bűnözővel: de valójában a tolvaj a regény főszereplője, az ő élete bontakozik ki.

Amúgy mindegyik novella régimódi alapossággal megírt, tömör, fordulatos, szellemes alkotás: aki ismerkedni kezdene az eredeti James Bonddal, és nem akarja magát a közkézen forgó, förtelmes fordításokkal gyötörni, az nyugodtan kezdheti ezzel.