Lehet, hogy ez túlságos digitális elitizmus, de rühellem a Facebook idézet-generátorait. A Fortune Cookie még valahogy elmegy, főleg a kreatívabb ismerősök falán, akik képesek azt kellő szellemi frissességgel kommentálni. De maga az alkalmazás is egészen elfogadható, szemlátomást sok időt és energiát szántak arra, hogy feltöltsék jó és sokféleképpen értelmezhető mondásokkal, amik sok mindenkinek mondhatnak valamit. Ehhez képest a „dr. House idézetek”, „Jó barátok idézetek”, „Harcosok Klubja idézetek”, „X másodvonalbeli celeb válogatott böfögései” stílusú spam-áradatokban se kellem, se szellem, csak lapátolás és mechanikus gombnyomogatás. Oké, én is kiteszek napi egy filmidézetet, de mindig azzal vigasztalom magam, hogy azt kézzel keresem ki, és igyekszem arra törekedni, hogy legalább rólam elmondjon valamit. Úgyhogy az ilyen spammelésre csak nyomogatom a Hide gombot, amíg mutatóujjam le nem szárad.

Egy hét múlva harminckét éves leszek. Tekintettel arra, hogy már egy évvel ezelőtt is harminckét évesnek képzeltem magam, ha úgy vesszük, ez az év egy szabadmenet volt. Meg is kezdtem a spirituális felkészülést erre a fordulópontra. Átnéztem az újévi fogadalmaimat, egyelőre a „folytatom a videózást” pont az, ami még nem indult be, de amúgy szerintem elég jól állok: többet bloggolok, mint tavaly, sokat olvasok, minden könyvről írok, és ha nem szakad az eső, akkor lényegében minden nap futok, most már lassan egy órát. Az ugrálókötelet tegnap elfelejtettem megszereltetni Baluval, de most már minden adott ahhoz is, hogy azt is folytassam. Fotózni fotózhatnék még többet, de azért nem is kezdtem el hanyagolni a dolgot; hatvannyolc perc múlva például már az én hajamat fogják vagdosni, ugyanis csütörtökön magamat fogom fényképezni, Balu szakmai és technikai segítségnyújtása mellett. Tekintettel arra, hogy februárban mekkora gellert kapott az életem, szerintem ez egészen jó teljesítménynek számít.

Szülinapi bulim is lesz, a jelek szerint rekordszámot közelítő részvétellel, és az ELTE-s időket közelítő számú kollégával. Okulva a múltkori eset tanulságaiból, ezúttal nem csak billiárd- hanem rendes asztalt is foglaltam, így nyugodtan fogunk tudni terpeszkedni. Vagyis majd egy kicsit összehúzzuk magunkat, de hát végül is játszani megyünk alapvetően, nem üldögélni. Nem is izgatom magam emiatt, legközelebb majd annál lelkesebben tódulnak a népek a Darshanba vagy az Aloéba, ahol tuti van hely, csak billiárd nincs.

Új szemüvegem van. A melóhely szponzorálta, vagyis inkább szponzorálja, mert nekem kellett előfinanszíroznom — külön öröm, hogy most fél dipoptriát vissza is léphettem. Mint megtudtam, a rövidlátóknak hajlamosak egy kicsit túlságosan erős szemüveget adni ezért most direkt tesztelték ezt is. Most 3,25 dioptriával bambulok bele a világba. Szerencsére a három hete történt szemvizsgálaton a doktor sokkal türelmesebb volt, mint az az üvöltözős Frankeinstein, aki spanyolcsizmával állapította meg az akkori fél dipotriámat. Én ugyanis elég szörnyű páciens vagyok, ha szemészeti vizsgálatról van szó; gyakorlatilag soha nem tudom, mikor látok jobban vagy rosszabbul.

Tegnap Balu itt volt nálam ebédelni, egész fura volt őt hétköznap, nap közben, munkától függetlenül látni, de teljesen örültem neki. Aztán kávézgattunk is, úgyhogy ezúttal én is kihoztam a munkahelyi átlagot az ebédszünetemből.