Esik. Ami azért aggasztó, mert nemsokára csúsznék haza, otthon vár a vendégségre készülődés, de ha ez így megy, olyan leszek, mire hazaérek, mint egy ázott gyöngytyúk.

A héten egyszer már jártam ilyen viccesen, csak befelé jövet: jócskán késésben voltam, amikor a kapuban szembesültem azzal, hogy esik (mentségemre legyen mondva: a reggeli futásnál még nem esett, aztán otthon annyira lefoglalt a fürdőzés, aztán a kapkodás, hogy arra már nem volt idő, hogy az ablak felől érkező fénysugarak ténylegesen elérjék a szememet). Visszamenni, esernyőt keresgélni már nem volt időm, így hát nekivágtam. Odabenn mindenki sajnált, hogy mennyire eláztam — igaz, eláztam persze, de asszem, ennél sokkal látványosabb volt, hogy a frissen mosott hajam nem tudott megszáradni.

Ilyen szempontból ma reggel is mázlim volt: az első köröknél csak köd volt, eső nem, de aztán az is feltisztult szépen. A tartalék MP3 lejátszó egyelőre viszonylag jól teljesít — mondjuk szerintem jellemző a karmám jelenlegi állapotára, hogy a füllhalgatóm is futás közben halt bele a kontakthibába a héten. Sebaj: elmentem és vettem egy ugyanolyat. Még a szín is stimmelt, gondoltam, egy nyerő csapaton csak a hülye változtat.

A hetemet igazi aktakukacként töltöm a munkahelyemen. A. bekattant egy másodpercre, és maximumra csavarta a bürökrácia-generátort; amikor kicsivel később rájött, hogy ez talán túlzás lett, addigra már az összes érintett kolléga begerjedt. Úgyhogy ma kora délutánig papírhalom-lapátolással telt az életünk; mondjuk A.-nak ilyenkor egy határozottan elbűvölő tulajdonsága, hogy átváltozik egy anyagtigris és egy páncélos lovag keverékévé, és főnöktől ritka szolidaritással védi az ember s… hátát.

Van egy olyan kimondhatatlanul rossz érzésem, hogy valaki elfelejtette a mai szerepjátékot. De körbetelefonálni irgalmatlanul ciki lenne, így marad a várakozás. Remélem, csak a nyomott időjárás okozta érzékcsalódásról van szó.