Túl szép idő van. Legszívesebben a Duna-parton gyűjtögetném a kagylóhéjakat. (Sajnos már annyira nem vagyok Duna-parti, hogy azt sem tudom, vannak-e még a Duna-parton kagylóhéjak. Régen, amikor rendszeresen jártunk Nagymarosra, a húgommal rendszeresen összeszedtünk egy csomót, a zsákmányt hazavittük, aztán egy idő után szétmállottak a polcon. A régi szép idők, amikor még felváltva kellett porszívóznunk a kagylóhéjat!) Sajnos ez most sok szempontból sem kivitelezhető opció.
Reggel A. elszippantott egy előadásra, ahol a DG Competition egyik tagja tartott egy elég szédületesen közepes előadást. De legalább most már tudom, mit jelent az SA, a DM, és legalább három percig folyamatosan tudnék rizsázni a témáról. Utána azok, akiknek nem volt másik megbeszélésük itt a cégnél, és nem is hívták őket vissza SOS telefonon, egy belvárosi kávéházban ebédeltünk, állati laza körülmények közepette. Mondjuk talán egy kicsit többet beszéltem a feltétlenül szükségesnél, de a pillanat hevében nem jutott más az eszembe, hogy egy kicsit oldjam a szociális feszültséget.
Tegnap végre lezárult az egyik pluszmunkám legtöbb orrvérzéssel járó szakasza. Ma, amikor felkeltem hajnalban, hihetetlen érzés volt nem tördelni. Viszont, amióta ötkor kelek, kezdek rászokni a reggelizésre, ami legalábbis aggaszt. Mondjuk igyekszem a lehető legegészségesebben felfogni a dolgot meg az ebéddel is igyexem kompenzálni valahogy, de azért remélem, nem ez volt az első lépés a lejtőn. Mostanában kezdenek nagyon szépek lenni a reggelek — valamelyik nap pedig párnacsatát játszottam egy galambbal. Valami irgalmatlan hangos turbékolásra ébredtem, kinyitom a szemem, hát látom, hogy egy tollas párocska romantikázik az ablakpárkányon. Eléggé bepöccentem, odavágtam egy-két párnát, de nem zavartatták magukat a beste férgek; végül a Katica nevű, ha jól számolom, idén huszonkilenc éves párnaguru megfelelő célzással kombinált bevetése oldotta meg a problémámat.
Tegnap felhívtam Sssz-t, akivel ma két hete kellett volna találkoznunk, de aztán nem találkoztunk. Éppen a Kálvin téren volt, én meg éppen a Deáknál voltam, szóval végül teljesen spontán beültünk a Prágába egy kis kölcsönös update-re. A Prága ugyanolyan, mint amilyen évekkel ezelőtt volt, amikor azzal borzoltam Calair idegeit, hogy csak szénsavas ásványvizet iszom a bulijain: remek hangulat, kényelmes asztalok, és a förtelmesnél is sokkal rosszabb kiszolgálás. Úgyhogy pl. nem is akkor fizettünk, amikor menni akartunk, hanem amikor sikerült szemkontaktot teremteni a pincérnővel; utána még üldögéltünk egy kicsit. Mondjuk én sem strapálnám magam a helyükben: éppen csakhogy találtunk magunknak helyet az egyik sarokban.
Emzsu beteg. Ezért aztán elmaradt egy fotózás, ami nem is olyan nagy baj; lehet, hogy egy-két meditációs gyakorlat még rám fér, mielőtt képes vagyok biztonságosan gépet venni a kezembe. Meg még át kéne olvasnom az Outdoor Glamourt, ha már vasútállomásra megyünk.
Ma megint leszólítottak a Kindle miatt. Tulajdonképpen ez az, amire abszolút nem voltam felkészülve, amikor megvettem. Végül is PDA-t már láttam nem is egyszer mások kezében; nem gondoltam volna, hogy egy digitális könyv ennyivel feltűnőbb az ember kezében.