(Elérhető a Project Gutenbergen.)

„Professor,” he cried, „it is intolerable. Are you afraid of this man?”

The Professor lifted his heavy lids, and gazed at Syme with large, wide-open, blue eyes of an almost ethereal honesty.

„Yes, I am,” he said mildly. „So are you.”

Syme was dumb for an instant. Then he rose to his feet erect, like an insulted man, and thrust the chair away from him.

„Yes,” he said in a voice indescribable, „you are right. I am afraid of him. Therefore I swear by God that I will seek out this man whom I fear until I find him, and strike him on the mouth. If heaven were his throne and the earth his footstool, I swear that I would pull him down.”

„How?” asked the staring Professor. „Why?”

„Because I am afraid of him,” said Syme; „and no man should leave in the universe anything of which he is afraid.”

A Deus Ex nevű számítógépes játék inspirált arra, hogy ezt a könyvet elolvassam. A cikk elején szereplő mottó a játék Párizsában, egy félbehagyott bérház egy félreeső zugában heverő könyvben szerepelt. Amióta megtaláltam ezt az idézetet, azóta gondolok rá, hogy ezt érdemes lenne elolvasni. Aztán eszembe jutott, hogy nekem tulajdonképpen ez a fogadalmam.

A regény voltaképpen egy érdekesen szürreális detektívtörténet. A főhős, Gabriel Syme titkosrendőrnek szegődik, hogy az anarchista terroristák ellen küzdjön. Hamarosan szerencséje is lesz, egy zseniális húzással rögtön sikerül magát a felső vezérkarba röpítenie, és ő lesz a Legfelsőbb Anarchista Tanács (?) Csütörtök fedőnevű tagja.

Kiderül azonban, hogy idáig volt egyszerű a játék. Syme-nak hamarosan szembesülnie kell azzal, hogy nem ő az egyetlen titkosrendőr, aki az anarchisták ellen harcol; a regény finom iróniájának a forrását sokszor éppen az adja, hogy a titkosrendőrök voltaképpen egymást akadályozzák a legjobban. Syme-ot azonban ez sem tántorítja el: úgy érzi, mindenképpen le kell számolnia az anarchisták vezetőjével, a titokzatos, hatalmas termetű Vasárnappal — ha másért nem, azért, mert fél tőle. És egy férfi ugyebár mindent megsemmisít, amitől fél.

Megkezdődik tehát a donkihotisztikus elemektől sem mentes küzdelem a rejtélyes Vasárnap ellen. A főszereplő minél inkább előrehalad küldetésében, a valóság falai annál ingatagabbak leszenk. A regény végül egy felettébb rejtélyes és misztikus befejezéssel ér véget — a szerző sokkal többet hagy az olvasó fantáziájára, mint azt általában szokás.

A könyv keresztbe-kasul van szőve mindenféle szimbólumokkal és finom áthallásokkal (pl. az Alice in Wonderlandre), ami csak még izgalmasabbá teszi az olvasást.