Amikor Balu anno kölcsönadta, jó sokszor elolvastam, aztán az áldott lélek megajándékozott egy példánnyal; azóta is előveszem, ha egy kis kikapcs kell az agyamnak, és mostanában, egy másik könyv elkészítése közben ez elég gyakran elő is fordult. Most is átmentem hát rajta.

Egy klasszikus űrháború történetéről van szó; a könyv két szempontból emelkedik ki az átlagból. Az egyik, hogy tisztességesen meg van csinálva: a fénysebesség közeli utazásoknál fellépő időanomáliák társadalmi hatásait rendesen végiggondolta a szerző, a háború borzalmai nincsenek romantikusan beállítva. A másik, hogy a főszereplő-narrátor nem egy hős katona, nem egy szuperember, hanem egy értelmiségi, akit kiragadtak környezetéből, karrierjéből, besorozták, hogy részt vegyen az idegen és ellenségesnek tekintett faj elleni, javarészt értelmetlen küzdelemben. William Mandella pedig nem tudja máshogy látni és láttatni a katonaság idiotisztikus világát, mint vitriolos iróniával és mégis megrázó erejű drámaisággal. Miközben az ember sokat röhög, néha szinte kínjában, újra meg újra szembesül azzal, milyen értelmetlen is mindenféle öldöklés.

Imádtam ezt a könyvet annak idején is és most is imádom, pedig a híresen rossz fordításairól és brutálisan gyenge szerzőiről ismert Valhalla Páholy jelentette meg magyarul. Lehet, hogy beszerzem eredetiben, mert ez tényleg egy klasszikus.