Fölényes könnyedséggel szereztem meg az utolsó előtti helyet — igaz, ehhez Balu szaktanácsa is kellett, hogy az utolsó másodpercben egy zseniális csellel átcsoportosítsam az embereimet Ghánából Vlagyivosztokba és leszámoljak Milán tompaagyú, de számban annál erőteljesebben képviselt verőlegény-seregeivel. Igaz, előtte nagyon benéztem egy több millió dolláros üzletet, amit épp a ravasz szakállas vitt el az orrom elől, de azért így is hihetetlen megelégedésemre szolgált, hogy egy térképés-tologatós stratégiai játékban nem én vittem el az utolsó helyet.

Utána raclette-eztünk, amit eléggé szeretek, igyekeztem magamnak diétás kompozíciókat összeállítani, ha már sikerült magamat olyan súlyra leküzdeni, ahol kvázi tíz éve nem voltam. Mondjuk a Balu-Zsó páros által összeállított nyersanyag egy ötször ekkora partyt is elbírt volna, mindenki szédelgett a jóllakottságtól én meg haza is, mert várt a Mazsi-féle lapátolnivaló. Úgyhogy Balu ferde pudingját már csak szemmel tudtam méltatni.

Hazafelé nagyszabású intellektuális szórakoztatást terveztem magamnak, ehelyett úgy bealudtam, mint a tej. Az ellenőr rázott még fel egy jegyvásárlás erejéig, de utána már a csodálatos fémkordonokon is túl voltam, mire végre felfogtam, hogy most már nem rivalizáló maffia-családokra, hanem a valódi munkámra kellene koncentrálni.