Kislány lettem piros masnival a hajamban?

Trychydts | | | 2010., március 25., 21:36 | | | Kategóriák:

Volt egy kis lelkifurdalásom, amikor zsebre tettem a Zsótól ajándékba kapott digitális ugrálókötelet — gondoltam, nem lesz olyan kemény, mint a futás, ugrálókötelezem, mint egy kis leánka, de gondoltam, a változatosság is rámfér.

A Beheaded-ig  végig futottam, a Midlife Crisis alatt beállítgattam a kötél hosszát meg az adatokat a beépített kompjúter számára, aztán a Come out and Play és a Morning After közben köteleztem. Jelentem: kár volt lelkifurdalást érezni, azt hittem kiköpöm a tüdőmet, a belemet, de még a bokacsontomat is. Persze nehezítés, hogy sötétben járok edzeni, ugrókötelezni meg nem lehet szemüvegben, ezért a fekete gumikötelet nem látom, csak azt, hogy elsuhan valami a szemem előtt, vagy — ha a földre nézek — hogy nekicsapódik valami a salaknak. Persze a dolog nyilván a mozgáskoordinációról (is) szól, egyszerűen tudnom kéne a csuklóm mozgásából, hogy a kötél mikor ér a földre. Másrészt, részbe a zenének, részben a gyakorlatlanságomnak hála valami eszméletlen tempót diktáltam magamnak, és akkorákat szökkentem, mint egy bespeedezett szöcske. Csak a vége felé jöttem rá, hogy lehet azért ezt lazábban is, de még akkor is elég sokszor elakadtam.

A Of Wolf and Man alatt azért természetesen futni kell, ebben nem is volt hiba, futottam hazáig.

Ugrálókötelezni jó, ezúton is köszönet a szponzornak. Nem csak karban tart, de a gyengeségeimre is rávilágít és még meg is kínoz közben. Mindig ilyen játszópajtásra szántam, szerintem hetente kétszer-háromszor tuti beiktatom a programba.