Úsztunk szárazon

Trychydts | | | 2010., január 30., 21:13 | | |

Szívesen írnám, hogy nem volt olyan vészes, meg mindenféle vagány dolgokat, de a helyzet az, hogy nagyon vészes volt. Jól éreztem magam, persze, hiszen a jó társaság meg az összetartás azért elég sokat ér, de amikor már második-harmadik órája gázoltam az ötvencentis szűz hóban, kéreggé fagyott hajjal, a bőrbakancsban szépen lassan, de biztosan gémberedő lábujjakkal, akkor azért többször megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy egy kicsit kevésbé elvakult is lehetnék. Ráadásul majdnem folyamatosan esett a fejemre a fagyott víz.

Megállni lehet, de attól csak elgémberedsz, leülni lehet, de akkor átázol, a tea szépen lassan hűl kifelé, és ha eltévedünk, akkor nagyon gyötrelmes a visszafordulás. A lábamat már csak hallomásból ismerem, hiszen amióta Királyréten belegázoltunk a vastag hóba, látni nem nagyon láttam. Az én fényképezőgépem nem olvassa a memóriakártyámat, Balu memóriakártyának két akkugenerációja is lehalt már — úgyhogy leginkább csak szóbeli vallomások állnak majd rendelkezésre, meg Kathy egy-két telefonvideója.

A Baluéktól kapott extra védőfelszerelés, extra csoki és extra kex persze sokat segít a túlélésben, de azét nem mondhatnám, hogy az út minden pillanatában egyformán magabiztos voltam. A meghitt heverészés Kathyvel a vesztegelő vonatban Kismaros felé, az nagyon luxus volt, a kisvasúton zötykölődés, a hóban hancúrozó kutyák gyerekek és havat lapátoló felnőttek nézegetése nagyon kényelmes; a hó meg nagyon mesebeli, de egy idő után egy kicsit félelmetes is.

Az agyi reset mindenesetre megvolt, nem árt néha kimenni a természetbe. Hazaértem, túléltük, most már felmelegedett, civilizált, tiszta emberként írom ezeket a sorokat. Jövő héten teljesítménytúra, hát erre kíváncsi leszek.

Az abszolút csúcspont talán a hólabda-építés volt. Már simán láttuk Nógrádot, kvázi a falu határában értünk ki egy mezőféleségre, amikor is eszembe jutott, milyen jó volt régen a Vérmezőn hólabdákat görgetni. A végére már akkor volt, hogy a fűig felszedte a havat: kíváncsi voltam, mekkorát tudok most összehozni. Végül egész jó kis mértet — kb. 60-80 centis átmérő — sikerült összehozni, és már elég nehéz volt megmozdítani is. Ahogy mentünk elfele, Balu felidézte, milyen érdkes lesz, innen már az összes hó elolvadt majd, ez a két kis hókupac még akkor is itt lesz egy rövid ideig. Letettük a névjegyünket.