A sztrájk, az engem sem érint túlságosan, munkába úgy járok, ahogy eddig is: metróval, aztán át a hídon gyalog. Amúgy is szeretek gyalogolni, ha csak lehet, zenét hallgatok ilyenkor meg gondolkodom, szóval nem elvesztegetett idő semmiképpen sem. A minap el kellett mennem a Csalogány utcába a melóhelyről: kétszer sem kellett végighallgatnom a lassabb számokból álló D&D playlistemet és már oda is értem.

Elég nyögvenyelős hét volt ez a mostani a munkahelyen; voltak napok, amikor egészen keveset tudtam aludni, ami azért eléggé rányomta a bélyegét a hétköznapokra is; elég sokat késtem, amit túlórázással igyekeztem pótolni. Ismét együtt kellett dolgoznom egy olyan csapattal, akivel nem nagyon szeretek, de végül egész jól kezeltem mindent és nem is hagyok magam előtt túl sok ellapátolni valót.

Hosszas szervezgetés után végre elmentünk Petiékhez gyereknézőbe. Nagyon aranyos, nagyon pici, nagyon csendes és nagyon hasonlít a mamájára — körülbelül így tudnám összegezni a benyomásokat. Hallgatva édesanyám tanácsára, vittünk neki pelenkát. Dumálgattunk, nevettünk nagyokat, utána a sztrájkra való tekintettel hazafuvaroztam mindenkit — algit Zuglóba, Baluékat Gödre. Nem is volt baj, mert másnap, amikor Balázshoz mentünk szerepjátékozni, az Egyirányú Pokol közepén álló varázslótoronyba, ahol csak negyedik meg hatodik emelet van, ötödik nincs, akkor nem nagyon tudtam bemutatni, milyen a vidám sofőrarcom.

A szerepjátékozás amúgy egészen jól sikerült, leszámíva persze, hogy mindenféle késések, és a késések mérséklésére kieszelt fuvarozás miatt jóval kevesebb időnk volt a szokottnál. Balázs viszont egészen jó pizzát rendelt — még ha nem is a kedvenc márkám volt, de azért egészen jól lecsúszott. Tanulságként jegyezzük meg, hogy sokkal több innivalót kell vinni legközelebb.

Állítólag túl sok olvasónaplót írok, kitúrom velük mások sokkal fontosabb bejegyzéseit. Az egyetlen funkció, amit tényleg és fundamentálisan hiányolok a WordPressből, hogy nem lehet egy gombnyomással és a szekresztőfelületből eldönteni, hogy egy bejegyzés főoldalra kerüljön-e vagy sem. Most pedig nincs kedvem elkezdeni programozgatni. Egy másodpercig átfutott az agyamon, hogy talán érdemes lenne külön blogot indítani erre, de aztán eszembe jutott, hogy végül is épp nemrég döntöttem úgy, hogy mivel amúgy sem az olvasottságot célzom meg, ezért nem érdemes külön blogot vezetgetni mindenről, hiszen nekem nyilván az a kényelmes, ha egy helyen gyűlnek életem dolgai. Úgyhogy a megoldás: tessék gyorsabban élni, mint ahogy én olvasok. Tekintettel arra, hogy mostanában azért tényleg csak az üresjáratokban tudok olvasni, ez igazán nem egy teljesíthetetlen kérés.

Ugyan viszonylag ritkán szoktam ilyet csinálni, de most hadd szúrjak be ide egy Youtube-videót, az egyik nagyon kedves számom női feldolgozásával.