Azért megérzem én ezt a rendszertelen életmódot. Egyszerűen minden porcikám fáradt. Nem is fáradt. Olyan mintha elfagytak volna a végtagjaim és még nem tértek volna észhez, hiába vannak melegben. Igen így érzem magam kívül belül. Annak viszont örülök, hogy már nem kell zselére dolgoznom az agyam, mert az utóbbi időben annyi mindenféle dolgom volt, hogy úgy éreztem magam, mint aki nem tudja hogy a piskótába vagy a gombapörköltbe kell-e tennie azt az öt kanál porcukrot. Holnap van az utolsó munkanapom, aztán szabi szabi szabi, méghozzá töménytelen mennyiségben. Ez talán elég lesz arra hogy mindenkinek legyártsam végre a karácsonyi ajándékát. Talán… elég…

Ma Zsóval álmodtam. El is meséltem neki. Viccesnek tartotta. Szerintem is vicces volt. Főszereplő volt egy színháznál egy színdarabban, viszont az egész darabban mindössze két mondata volt. Valami barokk kisasszonyt alakított. Tryvel elmentünk megnézni. Egész jó kis darab volt. Aztán a darab után megkeresett, hogy sajnos holnap nem ér rá fellépni, jó lenne hogyha helyettesíteném. Mivel úgy gondoltam két mondatot még én is megtudok tanulni egy nap alatt felsülés nélkül, bevállaltam. Csak másnap kezdett elönteni a pánik, hogy oké hogy láttam a darabot, és csak két mondat, de mégis ott lesz a sok néző, és még ha több mondatom nincs is, végig a színpadon vagyok, fogalmam sincs hogy mi mi után jön, fogalmam sincs, hogy mikor mit kell csinálnom, merre kell lépni, milyen arcot kell vágnom… úgyhogy szépen lassan elöntött a lámpaláz, amikor egy drogériába mentem épp valami barokkos napszemüveget venni, hogy még kiasszonyosabb legyen a megjelenésem… az előadás azonban elmaradt, mert megcsörrent az ébresztő órám. Megkönnyebbülés…

Oltáskörkép:

– Miért nem oltatsz?
– Mert engem nem lehet.
– Miért nem lehet?
– Mert, ha tűt látok, kapálózni kezdek.

Végül beoltották, túlélte, most elégedett :)).